Forrás: Híradó

Más csoportok elfoglalták a gázai erőmű egy részét, illetve betörtek egy katonai kórházba is

Több tucatnyi palesztin fegyveres megrohamozta a kormány gázai épületegyüttesét, és ott tűzpárbajt vívott a rendőrséggel. Más csoportok lezártak egy főutat az övezetben, elfoglalták a gázai erőmű egy részét, illetve behatoltak egy katonai kórházba – jelentették szemtanúk és palesztin biztonsági erők.

A fegyveresek a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalomhoz tartoznak. Van közöttük olyan, aki nemrég kapott állást a palesztin biztonsági erőknél, a másik részük munkanélküli. Attól tartanak, hogy a Hamász-kormány idején nem lesz munkájuk. Akiknek jelenleg van, azok sem kapják meg illetményüket az utóbbi időben.

A kormányépületeket megtámadók először vaktában lövöldöztek, majd tűzharc alakult ki ők és palesztin rendőrök között. A közelharcban megsebesült két rendőr és két fegyveres. A rendőrség később erősítést kapott, és elkezdte átfésülni az épületeket a fegyveresek után kutatva. Letartóztattak három olyan személyt, aki Az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai szélsőséges szervezethez tartozik.

Ezt megelőzően fegyveresek egy 25 fős csoportja behatolt a gázai hőerőműbe, tűzpárbajba keveredett az ottani biztonsági erőkkel, majd egy rövid időre elfoglalta az erőmű egy részét. Az erőmű szolgáltatja a Gázai övezet villamosáram-szükségletének nagy részét. Az üzemben szolgálatot teljesítő biztonsági erők tagjai közül kettő megsebesült a tűzharcban – közölték kórházi források.

Szintén több tucatnyi fegyveres blokád alá vonta azt a főutat, amely a legjelentősebb izraeli átkelőhelyhez, az erezihez vezet, és amelyen Abbász elnök is közlekedik, amikor Ciszjordániába utazik. Az elnöknek éppen hétfő délelőtt is ezen az úton kellett elutaznia Rámalláhba. Tűzpárbaj tört ki a fegyveresek és rendőrök között az úton. Ebben az incidensben két fegyveres és egy rendőr sebesült meg.

Fegyveresek egy csoportja rövid időre elfoglalta a Hán-Júnisz melletti katonai kórházat. Ebben az erőszakcselekményben senkinek nem esett bántódása.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.