Az osztrák-svájci rendezésű Európa-bajnokságra készülő szomszédsógorok eddig is erősen depressziósak voltak, de a szerda esti fejlemények után még inkább azok lesznek. Ausztria, amely számára mindig különös presztízzsel bírnak a Németország elleni találkozók, 0-0-ás félidő után hármat kapott a nagy testvértől hirtelen. Nem lenne csodálatos, ha gyorsan szélnek eresztenének mindenkit, akinek ez ideig bármi köze is volt a válogatotthoz, akár mesterként, akár játékosként. Innen szép nyerni.

Az olaszországi rabbik szüneteltetni akarják a párbeszédet a katolikus egyházzal egy nagypénteki ima új szövege miatt, amely korábbi változatához hasonlóan a zsidók Krisztushoz való megtérését tartja kívánatosnak. Az olaszországi rabbik gyűlése ilyen értelmű közleményt adott ki szerdán, Giuseppe Laras elnök aláírásával. Riccardo Di Segni római főrabbi szerint „az ima a zsidók megtéréséért…a zsidó-keresztény párbeszéd folytatásának akadálya”.

Népszabadság * Mohácsi Erzsébet * 2008. február 7.

Népszabadság * Dési András Csákvári Géza * 2008. február 7.

Győzelemmel mutatkozott be az angol labdarúgó-válogatott kispadján Fabio Capello, miután csapata a Wembley-stadionban barátságos mérkőzésen 2-1-re legyőzte a nyári Európa-bajnokság társrendezőjét, Svájcot.

Izraeli harci gépek két légicsapást mértek szerda délután a Gázai-övezetben fekvő Beit Hanun településre, megsebesítve három palesztint. Az egyik célpont egy fémműhely volt, ahol állítólag rakétákat gyártanak palesztin terroristák, a másik pedig egy fegyverkereskedés.

Izrael védőkerítést épít egyiptomi határa egyes szakaszain, hogy megakadályozza palesztin öngyilkos merénylők beszivárgását saját területére – közölte szerdán egy magas rangú izraeli tisztségviselő.

Izrael védőkerítést épít egyiptomi határa egyes szakaszain, hogy megakadályozza palesztin öngyilkos merénylők beszivárgását területére – közölte szerdán egy magas rangú izraeli tisztségviselő.

Egyhangúlag fogadta el szerdán az oktatási és tudományos bizottság a magyar tudomány helyzetéről szóló jelentést – a dokumentumot február 18-19-i ülésszakán tárgyalja az Országgyűlés. A 2003-2006-os időszakot felölelő beszámolót előterjesztő Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke üzenetértékűnek tartotta, hogy az ország, a nemzet legfontosabb érdekeit képviselő kérdésekben, mint amilyen a kutatás-fejlesztés, „igenis lehet egységes álláspontot képviselni”.

A lebontásra ítélt Kultiplex Művelődési Ház támogatói elfoglalják az épületet, ha nem sikerül megegyezniük az önkormányzattal a hely sorsáról. Bakáts Tibor Settenkedő jelentette be ezt ma a főváros IX. kerületében lévő Kultiplexben. A több botrányt kavaró intézmény sorsa a magyar közélet állatorvosi lova: primitív politikai acsarkodás és hangulatkeltés, üzleti érdekek, civil próbálkozások övezik a népszerű alternatív szórakozóhely körüli huzavonát.

Izrael védőkerítést épít egyiptomi határa egyes szakaszain, hogy megakadályozza a palesztin terroristák beszivárgását.

Izrael védőkerítést épít egyiptomi határa egyes szakaszain, hogy megakadályozza a palesztin terroristák beszivárgását.Hírszerzők ugyanis arra figyelmeztettek, hogy militáns palesztin szervezetek aktivistái érkeztek a Sínai-félszigetre, miután a Hamász fegyveresei átjárókat robbantottak a Gázai övezetet Egyiptomtól elválasztó betonkerítésen.

Botrányba fulladt a híres oxfordi egyetemi klub elnökválasztása: szabályszegés, szexuális zaklatás, korrupció, rasszizmus, antiszemitizmus, irigység áll a feltételezett kiváltó okok között.

A szerzői jogok megsértése címén a bajor szabadállam beperelt egy horvát könyvkiadót, amely megjelentette Hitler hírhedt könyvét, a Mein Kampfot – írta a Jutarnji list című horvát lap.

Egyévi szünet után ismét palesztin öngyilkos merénylő robbantotta fel magát hétfőn az izraeli Dimona város egyik bevásárlóközpontjában, egy nő halálát okozva. A másik kamikazét a rendőrség lelőtte, mielőtt működésbe hozhatta volna a derekára kötött robbanószerkezetet. Többek között a Hamász fegyveres szárnya is vállalta a merényletet, 2004 óta először jelentkezett öngyilkos akcióért.

Felhúzzák

A BETEGSÉGNÉVTAN FURCSASÁGAI

Olajprés

sofar, 2008. február 06. 18:18  JNA24 médiafigyelő, HVG No Comments »

ÚJ ENERGIAKINCS A LÁTHATÁRON

Vélemény

Izrael védőkerítést épít egyiptomi határa egyes szakaszain, hogy megakadályozza palesztin öngyilkos merénylők beszivárgását területére – közölte szerdán egy magas rangú izraeli tisztségviselő. A döntés egy bizalmas ülésen született, amelyen Ehud Olmert miniszterelnök, Ehud Barak védelmi miniszter és Cipi Livni külügyminiszter vett részt.