Vélemény
Gyurcsány Ferenc 2006-ban egyebek között azzal nyert, hogy neki – ellentétben az „elefántcsonttoronyban” ücsörgő Orbánnal – volt csapata. Azóta ebből a győztes csapatból szinte mindenki távozott, legutóbb Gál J. Zoltán.
A miniszterelnök megítélését komolyan befolyásolja, hogy a kampányban sugallt határozottsága és csapatjátékos természete helyett a határozatlanság és a csapatnélküliség jellemzi kormányzását. Csapat nélkül azonban sokat lehet hibázni:
1. A kormányzat nem képes megjeleníteni érthető célokat. A reformok bürokratikusak és intézményszemléletűek maradtak, a kormányzat nem tudta őket pozitív jelentéssel feltölteni. A kormánypártok belemenekültek abba a kényelmes, de messze nem egészséges és már középtávon is vesztes pozícióba, hogy „ezeket a reformokat úgysem lehet jól eladni”. Ezért a kormány és a szocialista párt a választások óta szimbolikus szempontból teljesen kiüresedett. A kormány nem keresi azokat a témákat, melyekkel megszólíthatná saját szavazótáborát, legfeljebb bizonyos helyzetekben az „ölébe esnek” ilyenek, lásd például a Magyar Gárda-ügyet.
2. A szocialista párt és a kormány túl sokat foglalkozik magával. Az állandó személycserék, az intenzív koalíciós konfliktusok gyakran elvonják a kormányzati intézkedések tartalmáról a figyelmet. A kormány köldöknézős politikát folytat, és ebből a szempontból nem feltétlenül kedvező az sem, hogy tagjai gyakran alkalmaznak önkritikát, hiszen ez is csak azt a benyomást erősíti, hogy a kormány nem az ország és a társadalom problémáira figyel, hanem saját magára.
3. A kormány nem nyitott a választók felé. Éppen ezt a közérzületet tudja részben a maga oldalára fordítani a Fidesz a népszavazási kampányban. A kormány (főleg az egészségügyi reform végrehajtásában) nem tudott és nem is nagyon akart szövetségeseket maga mellé állítani, nem folytatott látványos tárgyalásokat az érdekképviseletekkel, sőt egyes esetekben mintha szándékosan provokálta volna a szakmai közeget, amivel saját esélyeit rontotta a reform elfogadtatására. Ezt erősíti a miniszterelnök „népnevelő” attitűdje. Ez sugárzik például a „fair play” kampányból is, aminek mögöttes üzenete, hogy a magyar társadalomnak „fel kell nőnie”.
4. Nincs egységes kormányzati szókészlet, vagy ha van is, folyamatosan változik. Erre példa a „fejlesztési részhozzájárulás” (fer), ami eredetileg szándékosan a „tandíj” szót helyettesítette, később a kormányoldal kommunikációjában mégis „tandíjjá” egyszerűsödött.
5. Folyamatos megújítási kényszer, látható eredmények nélkül. A kormányzat számtalanszor próbálta „újrakezdeni” a kormányzást és lezárni a korábbi szakaszt – legutóbb most, az év elején. Ennek forgatókönyve rendszerint a következő: bűnbánó megjegyzések, váltás vagy átalakítás (személycserék, új posztok létrehozása), új intézkedések bejelentése (vagy a régiek újracsomagolása). De miközben nem történt a választók számára is érzékelhető változás, az állandó „újrakezdéssel” a kormány saját magát hitelteleníti, súlytalanítja új kezdeményezéseit, és saját maga számára nehezíti a tényleges újrakezdést. A permanens átalakulás, az állandóság – és ezzel a következetes, hosszú távú stratégia – hiánya ugyanakkor fenntartja a válsághangulatot a kormánnyal kapcsolatban.
6. A kormányzat kifejezetten rossz a válságkezelésben, sőt úgy tűnik, mintha nem problémákat oldana meg, hanem problémákat teremtene. Erre a legjobb példa a kormányzati negyed ügye: miután a Gyurcsány-kormány azzal a szlogennel kezdte meg munkáját, hogy „a politika magán spórol”, belekezdett egy olyan gigaprojektbe, melynek szimbolikus üzenete ezzel nem egyeztethető össze (függetlenül attól, hogy felépítése ténylegesen megtakarítást jelent-e). A kormány hónapokig magyarázkodni kényszerült a kormányzati negyed felépítése miatt, majd végül a projekt visszavonása miatt kell ugyanígy tennie.
7. A kormányzathoz nem kapcsolódnak pozitív események, kezdeményezések. A reformok kedvező hatását a kormányzat rendszerint elfelejti kommunikálni. Ilyen lehetett volna egyebek között a gyógyszerárak csökkenése 2007 májusában, az egészségügy potyautasainak kiszűrése, a tb-kassza egyensúlyba kerülése vagy a költségvetési hiány vártnál kedvezőbb alakulása.
És ennél a pontnál álljunk is meg. Nincs esélye egy olyan kormánynak választásokat nyerni, amelyik annyira nem érti a nemzetét, mint a 2007-es Gyurcsány-kabinet. Az a kormány, amelyik nem veszi észre, hogy a hegyeshalmi határ megszűnése nem egy formális, államközi egyszeri aktivitás, hanem egy egész nemzet szorongásainak, fóbiáinak és kishitűségének szimbolikus lerombolása. A sorompós határ, ahol szinte minden magyar ember állt már sorban, reszketett, hogy átjut-e, belekötnek-e, elveszik-e az akkor illegálisan nála lévő pluszdollárokat kifelé és a walkmant befelé. Vagyis valami olyan dolog szűnt meg, amely egyesített lélekben minden magyart, és éppen ezért nagyon hosszan, komoly kampány keretében lett volna érdemes elbúcsúzni tőle. Nos, egy ilyen kormánynak 2010-ben kevés esélye van a folytatásra.
SOMOGYI ZOLTÁN
(A szerző a Political Capital Institute igazgatója)
