A szélsőséges csoportok az október 23-ai ünnep megzavarására készülnek, és mivel érzik, hogy tervezett akcióik ellentétben vannak a lakosságnak a rend megszilárdítására irányuló óhajával, ezért látványos, a médiafigyelmet megragadó akciókat terveznek – hangzott el a nemzetbiztonsági kabinet keddi ülésén.

Sürgős misszió keretében támogatókat és résztvevőket próbál szerezni Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a Közel-Keleten a november végére Annapolisba tervezett nemzetközi Izrael-Palesztin béketárgyalásra. A Bush adminisztráció hátralévő egy évében még egy utolsó kísérletet tesz a két önálló állam megteremtésére. Szakértők pesszimisták a konferencia sikerét illetően.

Yasmeen Godder izraeli-amerikai koreográfus 1997 óta van jelen a kortárs tánc nemzetközi vérkeringésében mint elismert alkotó. Mélylélektani ihletésű, groteszk, expresszív táncelőadásait már három alkalommal láthatta a budapesti közönség. Most a Sudden Birds (Hirtelen madarak) című előadással érkezik, és ebből az alkalomból készítettünk vele telefoninterjút. INTERJÚ

A jövő hónapban megrendezendő közel-keleti békekonferencia előkészítéseképpen, Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter Izraelben folytat tárgyalásokat mind izraeli, mind palesztin vezetőkkel.

Günter Grass

Egy esetleges békemegállapodás keretében lemondana Jeruzsálem egyes részeiről az izraeli miniszterelnök.

Közel-Kelet

A filmművészetnek vannak olyan értékei, amiket gondozni kell: ilyen Jean-Claude Van Damme balett- és karatekirály. A Véres játék vagy a Kickboxer sztárja ebben a rövidfilmben visszatér Belgiumba, hogy egy róla készült filmben szerepeljen. Zseniális! (via Cinematical)

Mamának-papának-gyerekeknek a legkisebbektől 6-7 éves korig

Itt az ideje a palesztin állam megalapításának – mondta Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter hétfőn, Mahmúd Abbász palesztin elnökkel folytatott tárgyalása után. Az Egyesült Államok novemberben közel-keleti konferenciát szervez, amelyen részt vesznek a palesztin-izraeli konfliktusban érintett államok vezetői.

A Music Television hazánk után nemsokára az arab világba is begyűrűdzik: a Közel-Keleten november 16-án indul az adás. 

Én nem tudom, mi van itt mostanában, de valahogy az elmúlt héten egyre-másra jöttek az ugyanarra a (rossz) kaptafára készült (szerintem nagyon) rossz hírek.

Körkép a jövő évi Európa-bajnokság kvalifikációs szakaszának finise előtt

www.magyarhirlap.hu

Könyv

Forrás: Magyar Hírlap Precedensértékű lehet, ha egy nem régiben létrehozott európai uniós jogintézmény segítségével sikerül Lengyelországban bíróság elé állítani az Oxfordban élő sztálinista ügyésznőt. A lengyel Helena Wolinska-Brus 1950 és […]

Simon Peresz izraeli elnök szerint hazája felvásárolta Magyarországot, legalábbis ez derült ki a politikus minapi előadásából.

Az orosz elnök a halálos fenyegetés ellenére is elutazik Iránba.

A szakadék szélén egyensúlyoz az etnikailag, vallásilag megosztott közel-keleti állam.

Izrael megkapta Libanontól egy három évvel ezelőtt vízbe fúlt állampolgárának holttestét két libanoni gerilla tetemének átadásáért cserébe – közölte hétfőn a Nemzetközi Vöröskereszt illetékese, aki közvetítőként részt vett az ügyletben.