Én nem tudom, mi van itt mostanában, de valahogy az elmúlt héten egyre-másra jöttek az ugyanarra a (rossz) kaptafára készült (szerintem nagyon) rossz hírek.
Kezdődött azzal, hogy Alekszandr Szokolov orosz kulturális miniszter a Tretyakov Képtár által Párizsba szervezett kortárs orosz képzőművészeti kiállítás anyagából kivetetett tizenhét alkotást, mondván, hogy ezek „túl provokatívak” és „szégyent hoznak Oroszországra”. Mármost az egyik betiltott kép, amelynek a Könyörületesség kora a címe, és amelyen havas szibériai tájban nyírfák között két rendőrruhába öltözött férfi csókolózik, például annak a Blue Noses (Kék orrok) elnevezésű orosz művészcsoportnak a munkája, akik két évvel ezelőtt a Velencei Biennále egyik meghívottjaiként szerepeltek ugyancsak provokatív-vicces munkáikkal a központi kiállításban.
Alekszandr Saburov, a csoport egyik tagja a miniszter döntése után oda nyilatkozott, hogy az orosz állam ma ismét ugyanúgy meg akarja határozni, hogy milyen legyen a művészet, mint azt legutoljára Hruscsov idején tették.
A következő hír Brüsszelből jött, de ennek már magyar vonatkozása is van, ugyanis, mint kiderült, nem más, mint Fazakas Szabolcs magyar EU-képviselő kezdeményezésére bontottak le a biztonsági szolgálat emberei alig néhány órával a megnyitása után egy fotókiállítást az Európai Parlament épületében. A több száz fotón az oroszok által Csecsenföldön elkövetett véres atrocitások hát bizony nem kevésbé véres dokumentumai voltak láthatók, s az eszerint nyilván igencsak finom lelkű képviselő szerint ezek „túlságosan sokkolók voltak”. „Ami nincs papíron, az a világban sem létezik” – mondta egykor egy (mellesleg fotózással is foglalkozó) bencés szerzetes, de aligha úgy gondolta, hogy ha valamit nem engedünk bemutatni a (fotó)papíron, akkor az már nincs is…
A kiállítás két szervezője, Vytautas Landsbergis egykori litván elnök és a lengyel Konrad Szymanski mindenesetre „fölháborító cenzúrát” emlegettek az eset kapcsán.
És akkor végül mit emlegessünk mi idehaza, amikor azt halljuk, hogy Budapesten a VI. és a VII. kerület polgármesterei vállvetve vetették le a Király utcából a Külhoni Magyarok Kulturális Fesztiváljának keretében az Ernst Múzeumban megrendezett GPS Ismeretlen szcéna című kiállításhoz kapcsolódó egyik művészi munkát, annak a Szlovákiából jött Németh Ilonának az alkotását, aki eddig többek között a Velencei Biennálén, Oxfordban, New Yorkban, Tokióban, Prágában, Saint-Etiennben állított ki, de korábban már a Műcsarnokban és a Ludwig Múzeumban is. Mostani munkája testvérével, a szociológus Németh Szilviával közösen a szociálpszichológiában az etnikumok közötti tolerancia mérésére alkalmazott Bogardus-féle skála elemeiből állt, azaz többek között olyan kérdéseket írtak ki több nyelven a köztérre, mint hogy „Elfogadna-e városa lakosaként egy kínait? Elfogadna-e családtagnak egy zsidót? Elfogadna-e házastársnak egy határon túli magyart?”
Mármost azonban mindezek szerint lehet, hogy legközelebb inkább azt kellene megkérdezni bizonyos emberektől: „Elfogadják-e a művészetet?”
Martos Gábor
