Forrás: Magyar Hírlap

Simon Peresz izraeli elnök szerint hazája felvásárolta Magyarországot, legalábbis ez derült ki a politikus minapi előadásából.

A nemrégiben elnökké választott Simon Peresz az Izraeli Kereskedelmi Kamarák Szövetségének éves ülésén mondott beszédet október 10-én. A veterán politikus felszólalásában az izraeli gazdaság jövőbeli irányairól beszélt. Kijelentette, hogy hazája gazdasága példa nélküli növekedést mutat. „Ez azonban nem az állam, hanem a kezdeményező emberek sikere, a tehetségeké, a vállalkozóké” – mondta az elnök.

„Mindig is azt gondoltuk, hogy Izraelnek erős ipari országgá kell válnia, de kiderült, hogy ehhez túl kicsi ország vagyunk, így egyre inkább a kutatás-fejlesztés területén válunk erőssé” – idézte Simon Pereszt a The Jerusalem Post napilap angol nyelvű online kiadása október 11-én. Az izraeli újság nem közölte viszont Peresz beszédéből azt a részt, amelyik a Mááriv héber nyelvű napilapban jelent meg. Eszerint Simon Peresz azt is mondta, hogy „izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon, fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot”.

Az eseményről és Peresz elnök megjegyzéséről sem a Magyar Távirati Iroda, sem a Lengyel Távirati Iroda nem adott ki hírt, és a lengyel média sem reagált az eseményre. Lengyelországi forrásunk szerint most a kampányfinisben egyébként is inkább a vasárnapi választásokkal foglalkoznak a politikusok és az újságírók.

Agaton Kozinski, a legnagyobb példányszámú lengyel hetilap, a Wprost publicistája ebben a kérdésben optimista. Úgy látja, hogy Közép-Európát nem lehet csak úgy fölvásárolni. Örvendetes, hogy mostanában sok lengyel vesz földeket a hazájában, így Lengyelországra nem jelenthet veszélyt a Peresz által említett jelenség – tette hozzá a publicista.

MH-összeállítás

Comments are closed.