Nyomban a felszabadulás után a 200/1945. M.E. számú rendeletben, annak 10. §-ában a Magyar Állam vállalta, hogy „Budapest székesfővárosnak a polgári közigazgatásba való bevonásától számított harminc napon belül rendezi a kormány a zsidó vagyonok kérdését”. Ténylegesen nem rendezte. Sem 30 napon, sem 30 éven, sem 60 éven belül. Máig sem. Mivel a háború utáni Magyar Állam az egykori zsidó javak előkerült részének is döntő többségét elsikkasztotta.
Harmadik fellépésén is diadalmaskodott a Domino-Honvéd férfivízilabda-csapata az Euroliga második selejtezőkörében: a Kőér utcai gárda péntek este hazai medencében az orosz Szpartak Volgogradot verte három góllal. Harmadik nápolyi Euroliga-mérkőzésén 15-7-re nyert a Brendon-UPC-ZF-Eger a spanyol Sabadell együttese ellen. A LEN-kupa selejtezőjében a Szeged román, a Pécs cseh ellenfelét múlta felül.
Nem vesz részt Wittner Mária a Magyar Gárda új tagjainak október 21-i avatásán. A fideszes országgyűlési képviselő lapunknak elmondta: szíve szerint nem hagyná ki az eseményt, de most „mások döntöttek helyette”. Magyarázata szerint már elfogadott programjai miatt nem jut ideje az avatóra. Pedig az első 56 gárdista augusztusi eskütételének Für Lajos, az Antall-kormány honvédelmi minisztere mellett ő volt a díszvendége.
A nyilas korszak áldozataira emlékezik vasárnap több civil szervezet a budapesti Szent István parkban, Raoul Wallenberg szobránál. A megemlékezés oka, hogy hétfőn lesz a nyilas hatalomátvétel 63. évfordulója. „A tragédia napjára emlékezünk, 1944. október 15-re, amikor a nyilas hatalomátvétellel kezdetét vette modern kori történelmünk legsötétebb, legszomorúbb időszaka” – olvasható a szervezők felhívásában.
Katonai tiszteletadás mellett tartanak ma délután koszorúzási ünnepséget a Farkasréti temetőben. Ezzel emlékeznek a Rákosi-rendszer koncepciós perében elítélt hét mártír katonatiszt újratemetésének évfordulójára. Előzőleg Sólyom László köztársasági elnök posztumusz előléptette az elítélt Sólyom Lászlót, Illy Gusztávot, Pórffy Györgyöt, Beleznay Istvánt, Révay Kálmánt, Dr. Merényi Gusztáv tábornokot és Lőrincz Sándor ezredest, akiket koholt vádak alapján végeztek ki 1950. augusztus 19-én.
Tisztelt Dávid Ibolya!
Negyven szívbeteg iraki gyereket szállíttatott Jordániába a „Mentsd meg egy gyermek szívét” nevű izraeli civil szervezet, amely szívbeteg gyerekek izraeli kezeltetését szervezi a világ különböző országaiban.
A csoport
Nyomban a felszabadulás után a 200/1945. M.E. számú rendeletben, annak 10. §-ában a magyar állam vállalta, hogy „Budapest székesfővárosnak a polgári közigazgatásba való bevonásától számított harminc napon belül rendezi a kormány a zsidó vagyonok kérdését”. Ténylegesen nem rendezte. Sem harminc napon, sem harminc éven, sem hatvan éven belül. Máig sem. Mivel a háború utáni magyar állam az egykori zsidó javak előkerült részének is döntő többségét elsikkasztotta.
Horthy Miklós kormányzó a nemzeti szégyen és katasztrófa útján nem az első, de a legsúlyosabb lépést akkor tette, amikor 1944. március 19-én klessheimi találkozójukon engedett Hitlernek. Nemcsak ahhoz járult hozzá, hogy a német csapatok ellenállás nélkül megszállhassák Magyarországot, de kormányzóként a helyén maradt és kinevezte a „náciknál is nácibb” Sztójay-kormányt.
A „Leginnovatívabb gazdaságfejlesztési projekt” kategóriában ismerték el az „Európa Belvárosa, Budapest” programot a CEE Future 2007-2013 fejlesztési fórumon, a nyertes terv a Rév 8 Zrt. munkája.
Professzor Schweitzer József főrabbi 2007. október 13-án tölti be 85. életévét. Ebből az alkalomból a Mazsihisz és a BZSH vezetői a mai napon a Síp utcai székházban köszöntötték a magyarországi zsidóság kiválóságát.
A fájdalom határtalan, és leírhatatlan
NOL * Szilvássy József * 2007. október 12.




