A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) megerősíti a 2007. augusztus ötödikei nyilatkozatát:
Nem kérünk a Magyar Gárdából!
Gárdisták. Nyilas motívum a karszalagonA MEASZ fiatal demokráciánk vadhajtásának tekinti, hogy megalakult a Magyar Gárda, mivel a megismert programja, használt szimbólumai a II. világháborút megélt idősebb tagjainkat erősen emlékeztetik a nácik, illetve a nyilasok által működtetett embertelen szerveződésekre. Ebből nem kérünk megint!
A MEASZ ismét felszólítja a Magyar Parlament demokratikus erőit: határolódjanak el a Magyar Gárdától. Késlekedés nélkül teremtsenek olyan helyzetet, hogy a Magyar Gárda működését a Párizsi Békeszerződés alapján be lehessen tiltani. Felkérjük a Magyar Köztársaság elnökét: egyértelműen fejezze ki, hogy a magyar demokrácia erőivel ért egyet, s nyújtson erkölcsi támogatást a Magyar Gárda tevékenységének beszüntetéséhez. Most még nem késő!
A MEASZ nevében:
Hanti Vilmos
elnök
(MTI)


október 12th, 2007 at 18:51
Erre ugyan várhatunk, hogy a köztársasági elnök erkölcsi normái szükségessé teszik azt, hogy a Magyar Gárda betiltása ügyében akár egy halovány megjegyzést tegyen’.
A Parlament sem lesz abban a helyzetben, hogy tegyen valamit, amig megfelelő törvényi hátteret nem teremtenek ahhoz, hogy ilyen szervezetek bejegyzései kérelmeit be sem fogadja a biróság, mert nem felelnek meg egy demokratikus állam normáinak és törvényeinek.
Eddig sajnos az volt a tapasztalat, hogy sem a PtK sem a BtK nem foglalkozik a témával és ha vannak is halovány próbálkozások a törvények megváltoztatására, ezek mindig megfeneklenek idő előtt. Igy aztán már tizenhét éve lehet zsidózni, cigányozni, árpádsávozni, zsinagógákat megszentségteleniteni, zsidó sirokat feltörni stb.
Még sorolhatnám, hogy mi mindenre képes ez a csürhe, de csak oda jutok mindig, hogy ez talán nem véletlen, hogy a mai napig a Parlamentben nem történt ez ügyben semmi, pedig a Párizsi Békeszerződés valahol a Magyar Köztársaságot is kötelezi bizonyos jogszabályok meghozatalára.
Szeretném remélni, hogy egyszer csak megszünik ez az őrúlet, ami gyakorlatilag az első zsidó törvények óta kisebb-nagyobb szünetekkel, de mindvégig itt volt és most megizmosodva itt van.
Azt hiszem Magyarország a világon egyedüli, ahol az ország nem büszke Nobel dijasaira, ugy mint Kertész Imre, akit Németország jelölt irodalmi Nobel dijra és Mo-n fanyalogtak. Majd a könyvéből készült Koltai filmje sem kapott idehaza megfelelő fogadtatást, de ha a Fradi nyerne egy nemzetközi futball meccsett akkor az egész ország hozsannázna és követelné, hogy még többet fizessünk nekik a költségvetésből.
És igy tovább, és igy tovább……a végtelenségig.