Az APC-MGE, az energiaellátási és hűtési megoldások piacvezető szállítója Philippe Reveilhac-ot nevezte ki a vállalat magyarországi, lengyelországi és délkelet-európai regionális ügyvezető igazgatójának

Puskár Krisztián

Tony Blair leköszönő brit miniszterelnököt a közel-keleti „kvartett” képviselőjeként békeközvetítőnek szeretné megnyerni az amerikai elnök hivatala, írja a Washington Post. George Bush már korábban egyeztetett erről Blairrel, aki jövő héten szerdán távozik hivatalából. David Welch külügyi államtitkár-helyettes, a State Department közel-keleti ügyekben illetékes fődiplomatája a héten Londonban tárgyalt a brit miniszterelnökkel.

. évfolyam . szám,

. évfolyam . szám,

. évfolyam . szám,

Gyömöre        A helyi hitközség 1825-ben alakult.  Az ortodox zsinagóga 1840-ben épült. 1860-tól működött rabbi a községben, amely 1889-ben anyakönyvi kerületi székhelynek számított. 1828-ban 279, 1851-ben 244, 1910-ben 158 tagja volt, az Esterházyak védelme alatt állottak. A helyi zsidó közösség létszámban, befolyásban is kiemelkedett. 1885-ben 11 település kis zsidó közössége tartozott ide. A hitközség magániskolájában már 1863-ban magyarul tanítottak.

2007. június 21. 13:35

Mahmúd al-Zahar, a Hamasz egyik alapítója, palesztin külügyminiszter a német Spiegel magazinnak adott interjújában bejelentette az elfoglalt Gázai övezetben az iszlám állam megalapítását, és figyelmeztette a Fatahot, hogy Ciszjordániában is támadásokra számíthatnak. Az alábbiakban közöljük az interjút, amelyet Ulrike Putz készített Gázában.

Az arab nyelvterület lapszemléje

Gadó János 2007. június 21. 10:23

Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Európa Tanácsa tisztelettel meghívja a kedves érdeklődőket, nyilvános ülésére.

Fehér László (1953) Kossuth-díjas festőművész a kortárs festészeti szcéna kiemelkedő alkotója.

„Szeretetteink azt kérték ne szombaton – 1944. június 17-én – zsúfolják a marhavagonokba és vigyék a halálba őket, de nem volt kegyelem számukra az őrült gyilkosok kezei között.”

Az 1990-as évek elején Perzsia, Mezopotámia és az Arab-félsziget kőolajkincsei még háborítatlanul aludták sok millió éves álmukat a föld mélyén.

Mind zsidó társadalmi szervezetek, mind olasz politikusok tiltakozásuknak adtak hangot az olasz bíróság legújabb döntése nyomán, mely szerint enyhíteni kívánnak egy náci bűnös római házi őrizetén.

Sir Isaac Newton, a gravitáció felfedezője a tizennyolcadik század elején azt írta, hogy 2060-ban, vagy ezt követően várható az apokalipszis. A Die Welt című német napilap internetes változatának beszámolója szerint ez derül ki azokból a kéziratokból, amelyeket Jeruzsálemben a Héber Egyetemen állítottak ki.

Miután a Gáza-övezetben az erőszak polgárháborús méreteket öltött, a palesztin hatóság feje elrendelte az egységkormány feloszlatását, és a Hamasz kizárásával egy nyugat által elismert gazdasági szakembert, Szalam Fajedet bízta meg kormányalakítással.

Szeged is csatlakozott a német művész kezdeményezéséhez – emléktáblák a holokauszt áldozatainak

Egyszer sem csípték el gyorshajtáson, egyszer sem koccant senkivel, soha nem parkolt tilosban