. évfolyam . szám,
Vasárnap az új ideiglenes kormány kihirdetésével próbálta menteni a polgárháborús helyzetet a palesztin elnök. A Fatah vezető személyiségei ezúttal kínosan ügyeltek a pártatlanságra. A Szalam Fajad-kabinet csupán egyetlen minisztere, a belügyminiszer tagja a Fatahnak, a többiek függetlenek. Az új miniszterelnök ugyan részt vett az 1996 és 2006 között működő Fatah-kormány munkájában – ami „rossz pont” -, de egyik feladata éppen a korrupció felszámolása volt. Benny Dagan, aki az izraeli külügyminisztérium politikai kutatási központjának közel-keleti irodáját vezeti, arról beszélt a múlt héten magyar újságíróknak Jeruzsálemben, hogy a Hamasz gázai előretörése miatt jelenleg nincs esély a béketárgyalásokra. Ezt erősítette meg a magyar származású veterán izraeli politikus, Tomi Lapid, aki szerint a 2000-ben kitört második palesztin felkelés, az intifáda előtti amerikai közvetítéssel zajlott béketárgyalások jó időre az utolsó esélyt jelentették a palesztinok és az izraeliek közötti megbékélésre. A sorozatos kudarcok miatt Lapid szerint mostanra alig vannak olyanok Izraelben, akik belátható időn belül esélyt adnak a békének. Az izraeliek többsége nem bízik meg a palesztinokban. Az izraeli katonai hírszerzés tavaly év végén nyugdíjba vonult vezetője, az erdélyi származású Aharon Zeévi Farkas ugyancsak a múlt héten először tartott a térség helyzetét elemző előadást újságíróknak Tel-Avivban. A nyugalmazott dandártábornok a Közel-Kelet radikális és mérsékelt országai, valamint hatalmi erői mellett a „gyengék” kategóriájába sorolta a Palesztin Hatóságot, amely Afganisztánhoz, Irakhoz vagy éppen a polgárháborús Libanonhoz hasonlóan működésképtelen kormánya miatt esélytelen arra, hogy megoldja belső nehézségeit. Farkas még nem tudhatott az új, vasárnap megalakult Fajad-kormányról, amely aligha lesz képes nyugalmat teremteni. Jellemző, hogy a kabinet távol a Gázai övezettől, Rámalláhban tette le esküjét, Fajad pedig a Hamasz-többségű parlament megkerülésével kormányozhat – hála Mahmúd Abbász elnöki jóváhagyásának. A csak papíron létező hatalombővítés hiábavaló, mert a Hamasz továbbra is a hatalom teljes megszerzésére tör, és tovább erősödhet a megújulásra képtelen Fatahhal szemben. Izrael érdeke a Hamaszhoz képest mérsékeltebb Fatah és a szintén mérsékeltebbnek számító Mahmúd Abbász palesztin elnök támogatása. Erre a Fatah is számít, amit az is bizonyít, hogy Abbász egyik tanácsadója palesztin foglyok tömeges szabadon bocsátását kérte Izraeltől a Fatah tekintélyének erősítése érdekében. Ugyancsak ezt szolgálná a biztonsági okokkal magyarázott gázai határlezárás feloldása izraeli részről. Amíg a mára csak Hamasztánként emlegetett Gázai övezetben a belharcok dúltak a Hamasz és a Fatah fegyveresei között, nem kellett különösebb erőfeszítéseket tennie Izraelnek lakossága biztonságának megvédése érdekében. Kedvezőtlen fordulatot az hozott, hogy az övezetet a múlt héten elfoglalta a Hamasz. Válaszul Ciszjordániában a Fatah próbált meg hasonló harci és hatalmi sikereket elérni. Ám míg a Gázai övezet egységes terület a maga másfél milliós palesztin lakosságával, addig Ciszjordániában legfeljebb a hét – az izraeli közegben szigetként élő – palesztin igazgatású várost szerezheti meg a Fatah. Az izraeli szempontból egyre romló helyzetet a Sunday Times londoni lap írása is jelezte. A vasárnapi lap szerint Izrael 20 ezer katonával hamarosan támadást intézhet a Gázai övezet ellen, hogy megrendítse a Hamasz katonai erejét. (Lapid korábban a tartós bizonytalan helyzetet valószínűsítette a térségben, egy-egy kisebb háborúval.) Az a paradox helyzet alakult ki, hogy Izraelhez hasonlóan a Nyugat támogatása is a Fatah felé irányul, pedig a Hamasz tavaly azért tudott választást nyerni, majd egyedül kormányt alakítani, mert az előző tíz évben hatalmon lévő Fatah a palesztinok számára kis túlzással a korrupció szinonimájává vált. A palesztin válság megoldása az esetleges izraeli katonai beavatkozással sem tűnik közelinek. A Fatah belső viszályokkal nehezíti meg saját, egyébként is meggyengült helyzetét, miközben a nagy nemzetközi ellenérzések közben a Hamasz képtelen volt gazdasági eredményeket felmutatni néhány hónapos kormányzása alatt. Helyzetét az is nehezíti, hogy – amint erre Farkas tábornok felhívta a magyar újságírók figyelmét – a mostani közel-keleti helyzetet leginkább veszélyeztető, atomfegyverre törő Iránnal ellentétben a Hamasznak sokkal fontosabb saját ideológiája, mint a megegyezés keresése. Az átlag izraeli – aki nem a palesztin Kasszám rakéták hatósugarában lévő Szderot városában él – mit sem érzékel a palesztin belviszályból. Amióta áll a hivatalosan „biztonsági kerítésnek” nevezett elválasztó fal az izraeli és palesztin települések nagy része között, jelentősen csökkent a palesztin öngyilkos merényletek és fegyveres támadások száma. A ciszjordániai palesztin városokból közúton sem egyszerű az eljutás az izraeli lakóövezetekhez. Rámalláh és Betlehem közel fekszik ugyan Jeruzsálemhez, de a magas falon kevés az átjáró. Autóval a duplájára nőtt a menetidő és a távolság a három vallás szent városa felé tartva. A közeljövőben nem is várhatnak a fal jelentőségéhez mérhető, ám jóval kevesebb nemzetközi ellenzést kiváltó békéltető lépésre az izraeliek, akik a múlt héten két fontos politikai tisztség megújításakor is régi nevekkel találkozhattak. A baloldali Munkapárt a régóta az izraeli politikai életben tevékenykedő Ehud Barakot pártelnöknek, a parlament pedig az örök vesztesnek tartott Simon Pereszt államfőnek választotta. Peresznek nagy kudarcokra talán nem kell számítania a jövőben, de a Közel-Kelet életét megkönnyítő sikerekben sem érdemes bíznia.
