Népszabadság * Szentgyörgyi Rita * 2007. június 22.

Népszabadság * Bugyinszki György * 2007. június 22.

Népszabadság * Tanács István * 2007. június 22.

Lapunk cikke nyomán tegnap kezdte meg munkáját a székesfehérvári egyházmegye vizsgálóbizottsága a budakeszi Prohászka Ottokár katolikus gimnáziumban. Az internetes bemutatkozó oldalán – gyermekek társaságában, „jószívű SS-tisztként” aláírt fotóján – náci egyenruhában pózoló igazgatóhelyettes-történelemtanár magát – és igazgatója őt – azzal mentegette, hogy pusztán hagyományőrzésről volt szó. Az elemi felháborodás nyomán a fenntartó egyházmegye azonnali vizsgálatot kezdeményezett.

Csalódását fejezte ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a világszervezet emberi jogi tanácsának Izraellel kapcsolatos döntései miatt, s felszólította Kubát és Fehéroroszországot a nemzetközi normák tiszteletben tartására. A tanács kedden Genfben megállapodott az emberi jogok fenntartására irányuló intézkedésekről, amelyek között szerepel az Izraellel kapcsolatos vizsgálatok folytatása (az ország nevének említése nélkül), valamint a kubai és fehéroroszországi jelentéstevők megbízatásának beszüntetése.

Hétfőn jöhet létre az izraeli-palesztin csúcstalálkozó Ehud Olmert kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök között. Hoszni Mubarak egyiptomi államfő ugyanis a két politikust és II. Abdalláh jordániai uralkodót közös találkozóra invitálta Sarm-el-Sejkbe. Mindezt Jasszer Abed Rabbo egykori palesztin miniszter jelentette be csütörtökön Rámalláhban.

Mindenki felkészül, visszaszámlálás indul! Csapataink elfoglalták harcálláspontjukat, és már csak a tűzparancsra várnak. Az eddigi elszórt csetepaték, kisebb-nagyobb összetűzések, incidensek ne tévesszenek meg senkit: a nagy hadművelet még hátra van.

A Petőfi Csarnokban ad koncertet a Black Sabbath július 4-én. A zenekar jelenleg Európában turnézik, és a Ronnie James Dio-féle korszakot feldolgozó új lemezét népszerűsíti. A CD a közelmúltban jelent meg The Dio Years címmel, amely három frissen készült dalt is tartalmaz. Vinnie Appice-t, az együttes dobosát Londonban értük utol. A zenész természetesen örömmel fogadta megkeresésünket, és bizony nem fukarkodott a dicsérettel, ha hazánk került szóba.

Az augusztus 25-én kezdődő két hétig tartó Zsidó Nyári Fesztivál ötvenkilenc különféle színházi előadással, mozifilmekkel, koncertekkel, kiállításokkal várja az érdeklődőket – közölte Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója csütörtökön. A 10.

Izraeli állampolgárok irányították a bűnszervezetet, amely hamisított cikkeket értékesített

Több ezren vettek részt az élénk tiltakozások közepette megrendezett jeruzsálemi melegtüntetésen. Ultraortodox zsidók ellenfelvonulást tartottak.

2007. június 21. 19:30

Tizedik alkalommal rendezik meg a Zsidó Nyári Fesztivált; az augusztus 25-én kezdődő, rendhagyó módon két hétig tartó eseményen ötvenkilenc különféle színházi előadással, mozifilmekkel, koncertekkel, kiállításokkal várják az érdeklődőket – közölte Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója csütörtökön, Budapesten.

Réti Ervin

nYERT AZ ÖRÖK VESZTES

kiöli a hitet a tévé

Véres leszámolás kezdődött Gázában azt követően, hogy a Hamasz fegyveresei néhány nap alatt elfoglalták a Palesztin Hatóság valamennyi katonai és közigazgatási létesítményét az övezetben a Mahmúd Abbászhoz hű katonáktól. Az egységkormány felbomlott, a menekülő Fatah-aktivisták közül többeket a nyílt utcán, családtagjaik szeme láttára végeztek ki a mérsékelt álarcot levetve ismét terroristaként tomboló Hamasz-osztagok, amelyek iráni mintájú iszlamista kormányzást vezettek be.

Egyre több jel mutat arra, hogy az Izrael-ellenesség köntösében megjelenő új antiszemitizmus Európán belül Nagy-Britanniában talál a legtöbb támogatóra. Annak ellenére, hogy a most leköszönő Tony Blair osztja Washington Izraellel kapcsolatos politikáját, számos Izrael-ellenes kezdeményezés lát napvilágot a szigetországban, melynek mozgatórugói elsősorban, de nem kizárólag a brit iszlám közösségek.

A Neurotic underground punkzenekar 1987-ben megtért frontembere, a Rocktérítő című film sorshőse. A magyar rap „feltalálója”, elismert fiatal költők példaképe – kimutatható irodalomtörténeti hatása van. A Hit Gyülekezete oszlopos tagja, az Ámen zenekar megalapítója. Evangélista, „zenész”, dalköltő, 21. századi zsoltárszerző, szózsonglőr és lírikus.

A sakkvilágbajnok-jelöltek tornáján elért sikert követően szombattól a dortmundi szuperversenyen ül asztalhoz Lékó Péter