Népszabadság * Tanács István * 2007. június 22.
Településtemetés Fényes fekete koporsóba helyezték el a megszüntetett kistérség településeinek nevét tartalmazó zászlókat tegnap a Sarkadon rendezett demonstráción.
„MSZP-s Gyurcsány-kormány által halálra ítélt« város és kistérség” – akár egy fesztiváli reklámlepedő, úgy fogadta ez a felirat a Sarkadra érkezőket, akik az ellen tiltakoztak, hogy a parlament megszüntette a sarkadi kistérséget. Az emelvényen fényes fekete koporsó várt a sorára – ebbe helyezték el a rendezvény vége felé a parlament döntésével megszüntetett kistérség településeinek nevét tartalmazó táblákat.
Nagy László, Békés megyei listán megválasztott, de nem a sarkadi kistérségben élő MSZP-s képviselő módosító indítványára szüntette meg a parlament a kistérséget. Tizenegy települése közül négyet a szeghalmi, hetet a gyulai kistérségbe olvaszt be.
A demonstráción névsorolvasást tartottak, amelyben azoknak jutott a nagyobb figyelem, akik távol maradtak, pedig korábban szívélyesen invitálták őket: Lamperth Mónikáról, Újhelyi Istvánról, Veress Józsefről, a szeghalmi és Perjési Kláráról, a gyulai körzet képviselőjéről van szó. Akik eljöttek, sorban kifejtették véleményüket az ország, a magyarság helyzetéről is. Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés fideszes alelnöke arról beszélt, hogy annak idején a fölülről, kényszerrel szervezett téeszek voltak életképtelenek, nem a mostani sarkadi kistérség. Csiha Kálmán, az erdélyi református egyházkerület nyugalmazott püspöke Nehémiás prófétát hozta fel párhuzamként: a zsidók negyvenévi rabság után a próféta vezetésével hozzáfogtak, hogy felépítsék Jeruzsálem falait. A közönség a bibliai párhuzam prófétájaként örömmel ismerte fel Tóth Imrepolgármestert, a jeruzsálemi fal megfelelőjeként pedig a sarkadi kistérséget.
Török László, a romániai Nagyszalonta polgármestere a kistérség megszüntetése következményeként Sarkad elszegényedését vizionálta, majd saját városáét: ha egy utcában valaki elszegényedik, a szomszédban is könnyen felüti a fejét a baj. Amikor végül a tévékamerák kereszttüzében a koporsóba rakták a kistérségi települések nevét, Tóth Imre polgármester azt mondta: – Mi nem temetjük a kistérséget, csak azt akartuk megmutatni, hogyan temetnek „ők”.
A demonstrálók – némi késéssel – Gyulára indultak Perjési Klára polgármester háza elé. Perjési – akit korábban telefonon kérdeztünk arról, mi a véleménye az otthona elé tervezett demonstrációról – azt mondta, hogy kaláccsal fogadja a látogatókat, bár abban nem volt biztos, hogy személyesen kínálja-e őket. S valóban: a polgármester asz-szony este nem volt otthon, s a demonstrálók végül a postaládába dobták be a tiltakozó ívet.

