Népszabadság * Róbert László * 2007. március 24.

Népszabadság * Gombár Csaba * 2007. március 24.

Népszabadság * Babarczy Eszter * 2007. március 24.

XI. Pius és a Harmadik Birodalom

Szász János rendező az Ópiumról, a szünetről és arról, ami fáj

Népszabadság * Bächer Iván * 2007. március 24.

Forgách András: Zehuze

Népszabadság * Ortutay L. Gyula * 2007. március 24.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke a rasszizmus minden formáját elutasítja

Népszabadság * Karcagi Lacika, harmadik cé * 2007. március 24.

Már megint a Hegedűsök. Igen, így, többes számban. Ebben a református családban ugyanis nem csak az ifjabb lelkész hívja fel magára a figyelmet egyszer galíciai jöttmenteket emlegetve, egyszer hírhedt holokauszttagadót engedve hívei közelébe, lásd David Irving.

Üldögélünk a Parlamentben megint, ahol tudósítóként már annyi, számomra felejthető protokolláris rendezvényt vészeltem át. Lehet, hogy látszatra ez sem olyan izgalmas úgy első pillanatra. De máso­dikra, ha megnézzük a névsort, kik is kapnak most éppen Radnóti-díjat, akkor lehet, hogy mégiscsak azt mondjuk, hű, mennyi jó ember.

Röviden

sofar, 2007. március 23. 23:15  JNA24 médiafigyelő, MNO No Comments »

2007. március 17. (20. oldal)

Washington nem zárja ki, hogy rakétavédelmi programja integrálódjon a NATO hasonló projektjeibe

2007. március 17. (3. oldal)

2007. március 17. (14. oldal)

Köznapló

sofar, 2007. március 23. 23:15  JNA24 médiafigyelő, MNO No Comments »

2007. március 17. (25. oldal)

2007. március 17. (6. oldal)

Az iraki, valamint a palesztin területeken uralkodó helyzetről tárgyalt az ENSZ főtitkára pénteken Kairóban, közel-keleti körútja első állomásán. Ban Ki Mun szombaton találkozik Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel és Amr Múszával, az Arab Liga főtitkárával.

Munkatársainktól