Megtagadta a vallomástételt kedden az ellene népirtás címén folyó perben Szaddám Huszein iraki exdiktátor unokatestvére, az Irakban csak „Vegyi Aliként” emlegetett Ali Haszan al-Madzsíd.

Index

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújításához tervezői pályázatot írt ki.

2007. január 23. 16:05

Fegyveres palesztinok elraboltak kedden három franciát a ciszjordániai Nábluszban.

NOL * Népszabadság Online * 2007. január 23.

Izraelben viszonylag rövid idő alatt sikerült megállapodni a választások utáni kormány megalakításáról, így a Knesszetben már az új felállásról beszélhetett a miniszterelnök.

A vádemelésről a végső döntés csak egy meghallgatás után születhet meg

Több ezer demonstráló bénította le Libanon útjait az ország számos pontján. A jelenleg hatalmon lévő Sziniora-kormány megbuktatását szorgalmazó protestálók, tiltakozásuk jeléül barikádokat emelnek a főutakon.

Index

1941. decemberének elejére Reinhard Heydrich és munkatársai (köztük Adolf Eichmann) konferenciát hívtak össze. Hiába postázták azonban a díszes meghívókat, a tárgyalást el kellett halasztani. Ugyanis a japánok lebombázták Pearl Harbourban a csendes-óceáni amerikai flottát. A háború ilyetén fordulata miatt a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) vezetőjének január 20.-ra kellett összehívnia a Harmadik Birodalom prominens személyiségeit.

A tetszhalott európai alkotmány felélesztését célzó német erőfeszítések arra bátorították az egyházi vezetőket, hogy ismét kampányt kezdjenek a földrész keresztény örökségének a dokumentumban történő megemlítéséért.

A magyarok többsége a világ közvéleményéhez hasonlóan kedvezőtlennek tartja az Egyesült Államok által játszott szerepet a legsarkalatosabb világpolitikai kérdésekben – ez derül ki a BBC World Service kedden Londonban ismertetett globális felméréséből, amely szerint tavaly óta jelentősen romlott Amerika általános megítélése.

Az amerikai Serena Williams és a cseh Vaidisova is bejutott az Australian Open negyeddöntőjébe. Williams az izraeli Peer-t, míg Vaidisova a francia Mauresmo-t kiejtő honfitársát, Safarovát verte ki kedden.

A magyarok többsége a világ közvéleményéhez hasonlóan kedvezőtlennek tartja az Egyesült Államok által játszott szerepet a legsarkalatosabb világpolitikai kérdésekben – ez derül ki a BBC World Service kedden Londonban ismertetett globális felméréséből, amely szerint tavaly óta jelentősen romlott Amerika általános megítélése.

Gabi Askenazi vezérőrnagyot nevezték ki az izraeli haderő új vezérkari főnökévé – jelentette hétfő este az izraeli hadsereg rádiója.

2007. január 23. 8:59

A végső sikerre is esélyes Andy Roddick magabiztos győzelemmel jutott be a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe

Új roham a keresztény Európáért Időpont: 2007-01-23 09:16:36

Felmérés