NOL * Népszabadság Online * 2007. január 23.
Fegyveres palesztinok elraboltak kedden három franciát a ciszjordániai Nábluszban. Az emberrablók követték kiszemelt áldozataikat, majd lecsaptak rájuk egy szálloda közelében, s gyalogosan hurcolták őket magukkal Náblusz óvárosa felé – közölték szemtanúk.
(Más szemtanúk beszámolója szerint egy étteremből ragadták el a franciákat, s a maszkos emberrablók levegőbe leadott lövésekkel figyelmeztették a megtámadott személyeket, hogy ne próbáljanak ellenállást tanúsítani.)
A túszejtők az al-Aksza Mártírjainak Brigádjaihoz tartoznak – közölte a Mahmúd Abbász palesztin elnök Fatah szervezetéhez kötődő csoport szóvivője. Szavai szerint az elrabolt franciák egyike diplomata, a másik kettő pedig a diplomata testőre. Az emberrablók civil ruhás izraeli katonáknak nézték a franciákat, mert észlelték, hogy a két testőr fegyvert visel – mondta.
A palesztin hatóságok illetékesei is megerősítették az emberrablás tényét, és fogadkoztak, hogy mindent megtesznek a francia túszok kiszabadításáért. Az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevében nyilatkozó szóvivő célzott rá, hogy erre nem lesz szükség, mert a szervezet minden bizonnyal rövidesen szabadon engedi a fogságában lévő franciákat, mihelyt kihallgatta őket, és tisztázta velük, mit kerestek fegyveresen Náblusz központjában.
A francia külügyminisztérium a nap folyamán megerősítette a három francia elrablását, de kilétükről semmit sem közölt.
(MTI)