Lesújtó beszámolókat közölnek izraeli tartalékos katonák a hadsereg libanoni offenzívájának hiányosságairól mind a parancsnoklás, mint a logisztika területén. Dan Haluc vezérkari főnöknek, Ehud Olmert miniszterelnöknek és Amír Perec védelmi miniszternek éles bírálatokkal kell szembenéznie, s már készülnek is – szakértőkkel és ügyvédekkel – az ügyben felállítandó vizsgálóbizottság kérdéseire és megállapításaira.

Sólyom László köztársasági elnöknek tegnap az Amerikai Egyesült Államok, Németország, az Észt Köztársaság, a Chilei Köztársaság, a Belarusz Köztársaság, valamint a Kazah Köztársaság új nagykövete adta át megbízólevelét. Az új amerikai nagykövet, April Foley 1947-ben született. Vezető tisztségeket töltött be több amerikai nagyvállalalatnál, például a Pepsinél és a Reader”s Digestnél. Bush elnök áprilisban jelölte budapesti nagykövetnek.

A libanoni hadsereg egységei tegnap tovább nyomultak előre a déli országrészben és már hét kilométerre közelítették meg az izraeli határt – sőt, egy motoros járőr eljutott a határig, pontosabban a határ közvetlen közelében elterülő Kleja községig. Ott azonban nem állt meg. Libanoni katonai források szerint a hadsereg csak a határmenti kerítés kijavítása után fog a határvonalra települni.

Ünneprontás-e vajon az alkotmány ünnepén arról beszélni, hogy az alaptörvényben rögzített szabadságjogaink egy részét előbb-utóbb önként leszünk kénytelenek korlátozni? Mert ha meg akarjuk védeni magunkat, nemigen tehetünk mást – bármilyen fájdalmas is belátni. Sokan nem akarják elfogadni ezt a diktátumot; sokan vélik úgy, hogy a fejlett világ egyrészt „túlreagálja” a terrorfenyegetést, másrészt legyen bár az valóságos, nem engedhetjük tönkretenni az életünket a félelem pszichózisától.

Debrecen legnagyobb, Magyarország egyik legismertebb rendezvénye a hagyományos Debreceni Virágkarnevál, mely méltán világhírű. A százéves múltra visszatekintő rendezvénysorozat az idén ünnepli „újkori” történelmének negyvenedik születésnapját.

(részletek egy internetes naplóból)

Ahmadinezsad elnök is blogol, bár eddig egyetlen bőbeszédű bejegyzésre futotta neki. Izraeli hackerek preventív támadást indítottak a honlap ellen.

Népszabadság * Bokor Péter * 2006. augusztus 19.

Népszabadság * Konrád György * 2006. augusztus 19.

Az ENSZ óvatos derűlátása ellenére teljes a bizonytalanság a Libanonba küldendő nemzetközi haderők körül.

Lemond Hajim Ramon izraeli igazságügy-miniszter, mert szexuális zaklatás miatt vádat emelnek ellene. Hasonló ügyben hallgatják ki Mose Kacav elnököt is.

„Az MSZP elemi érdeke történelmileg Nagy Imre vonalával, valamint Kéthly Annával és pártjával azonosítania magát.”

Vissza…

Népszabadság * Jakabffy Éva * 2006. augusztus 19.

Népszabadság * Inotai Edit * 2006. augusztus 19.

Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. augusztus 19.

Izrael ismét bombázza Libanon keleti részét – adta hírül az AFP francia hírügynökség. A zsidó állam korábban bejelentette: fenntartja a jogot a célzott likvidálások folytatására. Az ENSZ-hez közben folyamatosan érkeznek a felajánlások a békekontingens kapcsán. Franciország, Olaszország, Spanyolország, Norvégia, Indonézia és Malajzia vállalta, hogy részt vesz tűzszünet biztosításában.

A libanoni légvédelem eddig ismeretlen légijárműveket vett célba péntek este – izraeli gépek többször berepültek az ország légterébe

Izraeli harci helikopterek és robotrepülőgépek berepültek a Kelet-Libanonba és tüzet nyitottak eddig ismeretlen célpontokra

2006. augusztus 18. 18:50