„Az MSZP elemi érdeke történelmileg Nagy Imre vonalával, valamint Kéthly Annával és pártjával azonosítania magát.”
Hányatott sorsú állami ünnepünk idei különlegessége, hogy hagyományos funkciói közül néhányat – például az állami kitüntetések kiosztását – egy másik állami ünnepre, október 23-ra delegálta a kormány. Ez érthető, hiszen közeleg az ötvenedik évforduló, amely éppen világtörténeti jelentőségénél fogva, tőlünk akár függetlenül is, esemény lesz a világban, és az, hogy Magyarországon megosztott a politikai közvélemény az együtt ünneplés tekintetében, világszinten nagyjából nem számít, hiszen a mai magyarok bármit delirálnak is arról az ötven évvel előtti tizenhárom napról, mégiscsak ez volt az az esemény a 20. században, amikor ez az ország a legtöbbet és a legpozitívabbat tette – világszínvonalon és látványos kiszerelésben.
Régóta tudjuk, hogy Magyarországon népszerűtlen a rendszerváltás, egy újabb felmérésből az is kiderült, hogy a ma iskolás korosztályok 1956-ról mit sem tudnak, el se jut odáig a tanmenet, a diákoknak hőbörgő szépkorúak jelenítik meg ma a forradalmat, fejhangon recegtetett agresszivitás van, pacemaker-radikalizmus, bot- és tolószékrázás, mely értelemszerűen elidegeníti a fiatal korosztályokat. Pedig a hősiesség népszerű lehetne, a célok is, noha már 1989-re meghaladta őket az idő, hogy aztán 1990-ben egy korábbi anakronizmus jegyében jelezze az akkori kormányzat társadalompolitikai prioritásait. A szimbolikus politika terepén a Horthy-rendszer vizuális kódja jelent meg az akkori kormánytöbbség indítványára.
Most, hogy október 23. lett részben az augusztus 20-ából – noha minden tiszteletem az államalapító I. István királyé, és a középkori magyar állam bizonyos időszakainak teljesítményét is kifejezetten nagyra értékelem, mégis – szerintem itt volna a lehetőség, hogy lendítsünk egyet a történelem kerekén, és most, az ötvenedik évfordulón fogadjuk el új állami szimbólumnak az 1956-ban is használt Kossuth-címert, és tegyük be a koronás címert a múzeumba, a hagyományőrző antiszemitizmus, a koronaúsztatás meg az irredenta mellé. Az „56-os forradalom az, ami alapján külföldről történelmileg beazonosítható hazánk, új állami szimbóluma egy modern, köztársasági Magyarország óhaját testesítené meg, mely tulajdonképpen itt is van, csak lejárt a stempli rajta. E stempli ma olyan, mint azt magyarázni 1920 és 1944 között, hogy hazánk államformája király nélküli királyság, vezetője egy admirális, aki kormányzó, egy olyan ország lovas tengerésze, melynek nincs flottája és tengere. Tudom, eltelik még úgy tíz (húsz?) év, míg nálunk is fizetőeszköz lesz az euró, a pénzt addig már nem kéne lecserélni, csak az okmányokon, hivatalos iratok fejlécén és más szükséges helyeken váltani.
Lássunk tisztán: ez most megvalósítható! Az MSZP elemi érdeke történelmileg Nagy Imre vonalával, valamint Kéthly Annával és pártjával azonosítania magát, nem is véletlenül lesz a névváltoztató kongresszus pár nappal az évforduló előtt. Az SZDSZ már annak idején sem igen támogatta a koronás címert, lásd ezzel kapcsolatban például néhai Szabó Miklós történész-képviselő álláspontját. A kormányoldal mellett elsősorban az MDF segítségét látnám szívesen ebben a projektben, ők úgyanis új jobboldalban utaznak, valódi érdekük és 1990 kapcsán pedig felelősségük is a változtatás. A mai Fidesz táborának jelentős része nyilván egy másodpercig sem foglalkozna az üggyel, az október 1. után nyilván meggyengülő, a parvenü konzervativizmusba belemerevedett hagyományos pártvezetéssel szemben könnyebben frontot nyithatnak az újabb idők dalnokai. Az ily módon magára maradó KDNP ellenállásán pedig átnyomható a javaslat. Hajrá Kossuth-címer!
Vágvölgyi B. András publicista
