Bush, a halálbüntetés híve
Az Egyesült Államok elnöke 1946. július 6-án született, és mint nemzedéke legtöbb tagja, ő sem volt egyedüli gyermek. Öt fiatalabb testvére közül az egyik azonban 1953-ban leukémiában meghalt. 1961 és 1964 között a Phillips Academyre, 1964-től 1968-ig a Yale-re járt, ahol tagja volt a Skull and Bones titkos társaságnak, majd a Delta Kappa Epsilon diákkör vezetőjének választották. Tanulóévei alatt problémái voltak az alkohollal, és többször is ittas vezetésen kapták. Az egyetem után beállt a nemzeti gárdába, amelynek csapatai főként az Egyesült Államokon belül teljesítettek szolgálatot, így kihúzhatta magát a vietnami harcok alól, amiért utólag rengeteg kritika érte. Édesapjához, a korábbi elnökhöz hasonlóan az olajiparban helyezkedett el, majd a Harvard Business Schoolban szerzett másoddiplomát. 1994-ben megválasztották Texas állam kormányzójává, ahol leginkább a halálbüntetés elkötelezett támogatójaként hívta fel magára a figyelmet: 152 halálraítélttől tagadta meg a kegyelmet. 2001 óta elnök, házas, két gyermeke van.
Clinton, a szexis elnök
Az Egyesült Államok 42. elnöke 1946. augusztus 19-én született az Arkansas állambeli Hope-ban.
A Georgetown Egyetemre járt, majd egy évet az angol Oxford Egyetemen töltött, így ő is sikeresen megúszta Vietnamot. Feleségét, New York jelenlegi szenátorát, Hillaryt, a Yale-en ismerte meg, ahol második diplomáját szerezte; egy gyermekük született. 1993-ban választották meg elnöknek, de hivatali ideje nem volt mentes botrányoktól: többen is állították, hogy szexuális kapcsolatuk volt vele, de az egyik fehér házi gyakornok, Monica Lewinsky bizonyítékokkal is tudott szolgálni, miután Bill Clinton előzőleg eskü alatt tagadta a vádakat. Ez után el akarták mozdítani pozíciójából, de végül kitöltötte hivatali idejét. Az Egyesült Államok egyik legkedveltebb elnöke volt, többek között szaxofontudásával hívta fel magára a figyelmet. 2004-ben kiadta életrajzi könyvét, majd egy évvel később részt vett Kofi Annan ENSZ-főtitkárral a cunami sújtotta területek újjáépítésben.
Sarandon, a politikus színésznő
Susan Sarandon 1946. október 4-én született New Yorkban, erősen vallásos, olasz származású házaspár kilenc gyermekének legidősebbikeként. Miután Edisonban befejezte a középiskolát, jelentkezett a Washingtoni Katolikus Egyetemre, ahol többek között angolt és drámát tanult.
A színészet sokáig nem érdekelte, a filmezéshez csak első férje, Chris Sarandon révén került, akit elkísért egy szereplőválogatására, de végül ő keltette fel jobban a rendező figyelmét. Első nagyobb sikerét a Rocky Horror Picture Show-ban nyújtott alakításával érte el. Karrierje során ötször jelölték Oscar-díjra, és a szobrocskát végül 1995-ben vihette haza, a Ments meg, Uram! című film főszerepéért. Van egy huszonegy éves színésznő lánya a Franco Amurrihoz fűződő kapcsolatából és két kiskorú fia mostani élettársától, Tim Robbins színész-rendezőtől. Sarandon 1999-ben megkapta az UNICEF nagyköveti címét, és az idén ő vitte több békepárti híresség társaságában a 20. téli olimpiai játékok lángját a torinói stadionba.
Cher, a plasztikai műtétek királynője
Cheryl Sarkisian LaPiere a legidősebb popsztár, aki első helyezést ért el az amerikai Billboard-listán (az 1998-as Believe című számmal), rosszakarói szerint pedig rajta végezték el a legtöbb plasztikai műtétet az országban. Cher 1946. május 20-án született Kaliforniában, ereiben cherokee indián, ír, német és angol vér is csörgedezik. Szülei korán elváltak, anyja egyedül nevelte. Súlyos diszlexiája miatt 16 évesen otthagyta az iskolát. Első sikereit férjével, Sonny Bonóval aratta, akit 1962-ben egy kávézóban ismert meg. A párnak a hetvenes években még saját tévéshow-ja is volt, több Emmy-díjat nyertek. Útjaik 1974-ben szétváltak, a férfi 1998-ban halt meg síbalesetben. Cher ekkor már sikeres énekesnő és színésznő volt, 1987-ben megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat a Holdkórosokért. Mindig is a melegek egyik legnépszerűbb előadója volt (lánya is leszbikus), még a Will és Grace című sorozatban is szerepelt. Bár 2005-ben világ körüli turnén búcsúzott el rajongóitól, a hírek szerint új albumon dolgozik. A Rolling Stone magazin szerint személyes vagyona meghaladja a 600 millió dollárt.
Spielberg: dinókirály magyar ősökkel
A világ legjobban kereső rendezője, generációjának legbefolyásosabb személyisége, a filmipar legnagyobb hatalmú képviselője – csak néhány jelző, amelyet Steven Allan Spielbergről mondanak. A dinókirály 1946. december 18-án született az ohiói Cincinattiben, de gyerekkorában legalább tíz különböző városban lakott. Neve abból az osztrák városból ered, ahol magyar zsidó ősei éltek a 17. században. Már tinédzserként kalandfilmeket forgatott a barátaival. Az angol szakot három év után otthagyta. Cserkész is volt, nem akármilyen: „sas cserkésszé” avatták, amit 1911 óta csak másfél millió amerikai mondhat el magáról. Az amerikai cserkészszövetség vezetőségéről azért mondott le, mert nem értett egyet a szervezet homofób nézeteivel. Első mozifilmje, a Sugarlandi hajtóvadászat jó kritikákat kapott, de igazi sikerét A cápával aratta 1975-ben. Később főleg kalandfilmekkel aratott: egyebek között ő rendezte az Indiana Jones-trilógiát, a Jurassic Parkot és a Hookot. A kilencvenes években komolyabb témák felé fordult, az 1993-as Schindler listájával és az 1998-as Ryan közlegény megmentésével Oscar-díjat is nyert. Nyolc gyermeke van – négyet közülük örökbe fogadott. Hobbija a meteorgyűjtés.
Trump, aki magáról nevezi el a felhőkarcolóit
Donald Trump esetében nem kell találgatni, mely felhőkarcolók épültek a pénzéből: Trump-tornyok magasodnak Manhattanben, Floridában, Pennsylvaniában, Denverben és New York államban is. Az önimádó milliárdos 1946. június 14-én született New Yorkban. Szülei katonai akadémiára küldték, hátha sikerül megfegyelmezni, de végül közgazdaságtanból diplomázott, és édesapja ingatlancégénél kezdett dolgozni. New Yorkban ingatlanfejlesztésekbe kezdett, az 1984-es gazdasági recesszió miatt azonban csődbe ment. Tíz év alatt sikerült talpra állnia, 1999-ben pedig hatalmas összeget örökölt édesapjától. Kétszer is kísérletet tett arra, hogy elnökjelölt legyen. 1996-ban indult a republikánus előválasztáson, három évvel később már a Reform párt színeiben próbálkozott – kevés sikerrel. A 2004-es elnökválasztáson – politikai semlegességét bizonyítandó – John Kerry és George W. Bush kampányához is két-kétezer dollárral járult hozzá. A milliárdos 2004-ben egy televíziós valóságshow házigazdája volt: A gyakornok (The Apprentice) című műsorban egy csapat fiatal versenyzett a Trump-vállalat egyéves szerződéséért. Három feleségétől öt gyermeke született, jelenlegi feleségét, a szlovén Melania Knausst tavaly vette el. Egyszer ötmilliárd dollárra perelt egy önéletrajzírót, aki azt állította, hogy a vállalkozó 150-200 millió dolláros vagyonával csak milliomos – nem pedig milliárdos.

