Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. augusztus 19.
Raúl Castro Kép: REUTERS
A Hamasz vezetné
az egységkormányt
Iszmail Hanija palesztin kormányfő szerint a nemzeti egységkormányt a jelenlegi kormánypártnak kell vezetnie, s a Hamaszból kell kikerülnie a miniszterek többségének. További feltétele: az izraeli hadsereg engedje el a június 29-én elfogott összes palesztin minisztert és parlamenti képviselőt. Szükséges előfeltételnek nevezte, hogy az izraeli hadsereg szüntesse be a Gázai övezetben katonai akcióját. (MTI)
Schily beszállt
az útlevélüzletbe
Korrupciós szándékokkal vádolják pártjában Otto Schily volt német szociáldemokrata belügyminisztert. A Német Szociáldemokrata Párt több parlamenti képviselője pénteki nyilatkozatában felrótta a korábbi miniszternek, hogy nyereségvágyból részesedést vásárolt egy olyan technológiai cégben, amely biometrikus útlevelek előállításával foglalkozik, miközben minisztersége idején Schily a biometrikus útlevél bevezetésének egyik legfőbb ellenzője volt. (MTI)
Afganisztánban
az értelmi szerző
Kelet-Afganisztánban bujkál az amerikai légitársaságok transzatlanti járatainak felrobbantására szőtt merénylettervek értelmi szerzője – közölte a pakisztáni katonai hírszerzés egyik illetékese. A terrorista Afganisztán Pakisztánnal határos, hegyek szabdalta Kunár tartományában tartózkodik, s a pakisztáni titkosszolgálat értesítette erről a közép-ázsiai országban állomásozó, amerikai vezetésű nemzetközi erőket. (MTI)
Fidel Castro
felépülőben
Fidel Castro kubai vezető felépülőben van az öccsével, az ügyvezető államelnök Raúl Castróval készült, pénteken megjelent lapinterjú szerint. Az interjúban Raúlköszönetet mondott az orvosoknak, akiknek a hozzáértése és szeretete „fontos tényező Fidel folyamatban lévő felgyógyulása szempontjából”. A fivér hozzátette: Fidel Castro „kivételes fizikai és lelki alkata szintén alapvetően hozzájárul kielégítő és fokozatos felépüléséhez”, amely alatt, mint mondta, teljes nyugalom uralkodik Kubában. (MTI)

