Iványi a legjobb előkészítő az Euroligában

Megrázó, döbbenetes, lírai alkotás; ilyen és ezekhez hasonló jelzőkkel illették az MTI-nek nyilatkozó közjogi méltóságok, politikusok Koltai Lajos Sorstalanság című filmjét a keddi díszbemutató megtekintése után. Orbán Viktor még nem kíván szólni a filmről.

Az ügyészség keresi a módját Zentai kihallgatásának

Az ügyészség keresi a módját Charles Zentai kihallgatásának

Tegnap óta vetítik a hazai mozik a Sorstalanság című filmet. A produkciót nagy várakozás előzte meg rendkívül magas költségvetése és a film körüli sorozatos botrányok miatt. Az alkotásról eltérően vélekednek a kritikusok, egyesek szerint megható, mások szerint közepes produkció született. Koltai Lajos először mutatkozott be rendezőként, munkájáról kritikánk számol be részletesen.

Sokan ma már csak a holokauszttal teszik egyenlővé a zsidóság történelmét

Egy izraeli cég bejelentése szerint egy olyan eszközt fejlesztett ki, amely képes megállapítani egy adott felhasználó életkorát. A megoldással a jövőben megakadályozható lesz, hogy gyerekek számukra káros tartalmú weboldalakat keressenek fel.

Belpolitikai Napló

Két tanút már megtaláltak az ausztráliai náci ügyében

Hírek

[cikk] Rövidesen lezárul a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly ügye

Solana gratulált Saronnak az előrehaladáshoz

Menesztette Arafat embereit a palesztin elnök

uno.hu Hírek

Kezdetét vette az ötvenötödik Berlinale

Berlinale ötvenötödször

Kosárlabda

[cikk] Régi tervek új köntösben á la Demszky

A Népszabadság Online 6. heti könyvajánlata

Ki megy ma? – Guzman, Yorke