[cikk] Rövidesen lezárul a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly ügye
Rövid időn belül lezárja a katonai ügyészség a háborús bűnökkel vádolt, Ausztráliában élő Zentai Károly ügyét – jelentette be pénteken a legfőbb ügyész.
2005.02.11 12:12 MTI
‘Az ügyészi szervezet az ügyet megnyugtató módon, nagyon rövid időn belül szeretné feldolgozni és az objektív igazságot kideríteni’ – mondta Polt Péter.
Zentai Károly ellen a Simon Wiesenthal Központ tett feljelentést a közelmúltban. Azzal gyanúsítják, hogy 1944-ben részt vett egy zsidó fiú megkínzásában és meggyilkolásában. Polt Péter elmondta, hogy az illető személy neve 1948-ban már szerepelt egy népbírósági eljárásban. Jelenleg a katonai ügyészség a népbírósági bizonyítékok és egyéb bizonyítékok feltárásán dolgozik nagy erőkkel.
A sajtótájékoztatón a legfőbb ügyész kifogásolta, hogy a sajtó nem objektív módon foglalkozott az úgynevezett székesfehérvári maffia-üggyel, több cikk elbagatellizálta azt. Mint mondta, a tények mást mutatnak, hiszen a január 31-én kihirdetett nem jogerős elsőfokú ítélet a 23 vádlottból 22-őt elmarasztalt.
Kapcsolódó írások:
Sikeres nácivadászat? – magyar háborús bűnöst találtak, Zentai tagad »