Forrás: Híradó Belpolitikai Napló

Rövid időn belül lezárják a Zentai-ügyet

2005. február 11. 12:30

Zentai Károly ellen a Simon Wiesenthal Központ tett feljelentést a közelmúltban

Rövid időn belül lezárja a katonai ügyészség a háborús bűnökkel vádolt, Ausztráliában élő Zentai Károly ügyét – jelentette be pénteken a legfőbb ügyész.

„Az ügyészi szervezet az ügyet megnyugtató módon, nagyon rövid időn belül szeretné feldolgozni és az objektív igazságot kideríteni” – mondta Polt Péter. Zentai Károly ellen a Simon Wiesenthal Központ tett feljelentést a közelmúltban. Azzal gyanúsítják, hogy 1944-ben részt vett egy zsidó fiú megkínzásában és meggyilkolásában. Polt Péter elmondta, hogy Zentai neve 1948-ban már szerepelt egy népbírósági eljárásban. Jelenleg a katonai ügyészség a népbírósági bizonyítékok és egyéb bizonyítékok feltárásán dolgozik nagy erőkkel.

A legfőbb ügyész ugyanakkor kifogásolta, hogy a sajtó nem objektív módon foglalkozott az úgynevezett székesfehérvári maffia-üggyel, több cikk elbagatellizálta azt. Mint mondta, a tények mást mutatnak, hiszen a január 31-én kihirdetett nem jogerős elsőfokú ítélet a 23 vádlottból 22-őt elmarasztalt.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.