Az üldöztetés, a diszkrimináció és a jogfosztottság ma is valóság, nem a múlt szimbóluma, jelentette ki Osztolykán Ágnes politológus a roma holokauszt emléknapján rendezett megemlékezésen, csütörtökön délután Budapesten. „Emlékeznünk kell az áldozatokra, ugyanakkor össze kell kapcsolnunk a pusztítást a jelenkori előítéletekkel, hogy ezzel tegyük jogszerűtlenné ezek napjainkban való megjelenését” – fogalmazott Osztolykán Ágnes a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont udvarán tartott rendezvényen.
A vészkorszak nem fizikai, hanem verbális-szellemi erőszakkal kezdődött – olvasható Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzenetében, melyet augusztus 2-a, a Roma Holokauszt Emléknapja alkalmából juttatott el az MTI-hez.
Ave Mária város Floridában
(Kék Duna Wellness Hotel – Ráckeve, Dömsödi út 1.)
„Ötvenből két embert találtam, aki magától, minden külső kényszer nélkül adta fel magát, és férfiasan vállalta a felelősséget, majd bocsánatot kért. Az összes többi eset mind az önlegitimáló hazugságok csoportjainál sűrűsödött. A legtöbben még azt követően is képesek voltak hazudni, hogy dokumentumok, tartótisztek vallomása és pénzfelvételi jegyzőkönyvek igazolták az érintettségüket” – nyilatkozta példaként Kenedi János annak kapcsán, hogy milyen hatása volt a Kádár-rendszernek.
A miniszterelnök üzenetében olvasható, hogy nem lehet hagyni, hogy ez még egyszer megtörténjen
A KDH, a szlovák kereszténydemokrata párt fegyelmi eljárást indított Peter Gabura, saját parlamenti képviselője ellen, írja a pozsonyi szlovák lap, a SME. A párt elnöke, Pavol Hrusovsky is megszólalt az ügyben, és komoly tehertételnek nevezte mind a párt, mind a KDH parlamenti frakciója számára Gaburát – erről a pozsonyi Pravda írt.
A vészkorszak nem fizikai, hanem verbális-szellemi erőszakkal kezdődött, olvasható Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzenetében, melyet augusztus 2., a Roma Holokauszt Emléknapja alkalmából fogalmazott meg. „Tudjuk például, hogy a roma holokauszt azzal vette kezdetét, hogy a cigányok számára megtiltották a legtöbbjük kenyérkeresetét jelentő muzsikálást” – olvasható a kormányfő üzenetében.
Megemlékezést tartottak csütörtökön az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban a roma holokauszt áldozatairól. Szerte Európából romák százai, köztük túlélők és az áldozatok leszármazottai, valamint kormányok magas rangú képviselői vettek részt a roma holokauszt emléknapjának rendezvényén. Az egybegyűltekhez intézett levelében Janusz Kaczmarek lengyel belügyminiszter hangsúlyozta, mennyire fontos emlékezni arra a szenvedésre, amelyet a náci Németország okozott a romáknak.
Túlélők, leszármazottak és politikusok emlékeztek meg a roma holokauszt áldozatairól az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban.
Condoleeza Rice amerikai külügyminiszter csütörtökön találkozott a Fatah vezetésű palesztin kormánnyal, és Mahmud Abász palesztin elnökkel, írja a BBC.
Az OR-ZSE pótfelvételit hirdet a zsidó művelődéstörténet mesterképzésre a 2007/2008-as egyetemi tanévre.
Krakkói Zsidó Kulturális Napok Budapesten az Erzsébetvárosban. A krakkói Zsidó Kulturális Fesztivál 1988-ban került először megrendezésre. A fesztivál azóta világszívonalú, hatalmas látogatottságú rendezvénnyé nőtte ki magát, amely minden évben rendkívül gazdag, igényes és színes programmal várja a látogatókat. Az idén 17. évfordulójához érkező nagyszabású eseménysorozat számos zenei világklasszist szerepeltetett.
Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának emlékező gondolatai a nagyvázsonyban született magyar-zsidó Teddy Kollek Jeruzsálem egykori polgármesterének tiszteletére
Örömmel tudatjuk, hogy a Rabbitestület és a Mazsihisz vezetősége megállapodott Dávid Goldberg mohéllal (Németország), aki zsidógyermekek körülmetélését vállalja.
Az Egyesült Államok 80 millió dollárt adományoz a palesztinoknak a biztonsági szolgálataik megreformálására
Alföldi Róbert színész-rendező első nagyjátékfilmje lesz az alkotás
Az arab nyelvterületek lapszemléje