Kezdőlap » JNA24 médiafigyelő

JNA24 médiafigyelő

A tavalyi világbajnokságon nyolcaddöntős ghánai válogatott 1-1-es döntetlent ért el Szenegál ellen a Londonban rendezett barátságos labdarúgó-mérkőzésen.

A tudósoknak sikerült elérniük, hogy a kísérleti patkányok emlékezetét merevlemezhez hasonlóan törölni tudják. Hetekkel azután, hogy az állatok kellemetlen tapasztalatot szereztek, vegyi anyagok segítségével ezt totálisan el is felejtették. A kutatók azt remélik, ezáltal megtalálják az elveszett emlékezet visszaidézéséhez vezető utat.

Szemtanúk beszámolója szerint két tartálykocsi lépte át a határállomást

Meghalt a Hamász radikális palesztin szervezet egyik fegyverese egy szerda hajnali izraeli légitámadásban a Gázai övezetben.

Tadeusz Rydzyk

A lengyel ügyészség kedden közölte, nem lát okot rá, hogy büntetőeljárás alá vonja Tadeusz Rydzyk atyát, a szélsőséges nacionalista katolikus Radio Maryja antiszemitizmussal megvádolt igazgatóját. Egy híján másfél tucatnyi beadvány érkezett a közép-lengyelországi Torun város ügyészségére azután, hogy Wprost című lengyel hetilap a múlt hónapban megszellőztette: Rydzyk még áprilisban egy előadásán szélhámosnak és „a zsidó lobbi támogatójának” nevezte Lech Kaczynski lengyel államfőt.

London száz pont, Liverpool negyven – a német gyerekek a második világháború alatt egyebek mellett azzal múlathatták az időt, hogy az Anglia elleni légi háború asztali változatát játszották. Az árverésre bocsátott kollekcióban más érdekességek is szerepeltek.

2007.08.21., 2007. évfolyam, 33. szám

2007.08.21., 2007. évfolyam, 33. szám

Békés antifasiszta demonstrációt rendez a Háttér Társaság a Melegekért, a Humanista Mozgalom, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a

Népszabadság * olvasói levelek * 2007. augusztus 22.

Bíró Zoltán elmondta, megírta. Hogy talán nem Antall József a modern magyar demokrácia legnagyobb szentje, s talán nála kisebb szerencsétlenség is érhette volna kies e hazát. Azt is hozzátette még, hogy Antall Józsefet, híres közjogi tudásával együtt, küldték. Lehet. Önmagában persze mindegy, hogy Antall nekifutásból vagy helyből volt képes arra a mutatványra, amelynek eredményét ma látjuk. Akár küldött, akár küldetéses volt, tevékenysége, legalábbis jobboldali szemszögből nézve, siralmas.

Százezrek kényszerülnek arra a Gázai övezetben, hogy gyertyafénynél, villanyáram nélkül töltsék az estéjüket, miután a Hamasz elleni nemzetközi fellépések sorozata újabb fordulatot vett az elmúlt hét végén.

Bagdad, 2007. március 19. Iraki kisfiú guggol egy őrködő amerikai katona mellett a főváros főként síiták lakta Szardváros nevű negyedében. Az amerikai egységek március 4. óta tartanak rendszeres ellenőrzéseket a városrészben

Donadoni mester igencsak jó hangulatú edzést vezényelt a Luca Toni vezette olasz válogatottnak tegnap a Puskás Ferenc StadionbanFotó: Vajda József A magyar labdarúgás történetében negyedszer fordul elő, hogy az aktuális világbajnok Magyarországra látogat. 1936-ban (1-2) és 39-ben (1-3) ugyancsak az olaszok, 2004-ben a brazilok vendégszerepeltek hazánkban címvédőként.

Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. augusztus 22.

Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. augusztus 22.

[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW keresés

Közös levelet intézett Gyurcsány Ferenchez két nemzetközi zsidó szervezet vezetője, amelyben aggodalmukat fejezik ki a Jobbik gárdaalapítási terve miatt. Szerintük ugyanis a fegyveres csoport létrehozása az egész társadalom számára fenyegetést jelent, ezért a kormányzatnak sürgősen lépéseket kell tennie az ügyben. A kormányszóvivő szerint a miniszterelnök még nem kapta meg a levelet.

Nicole Kidman