Kezdőlap » JNA24 médiafigyelő

JNA24 médiafigyelő

Harmadik fellépésén is diadalmaskodott a Domino-Honvéd férfivízilabda-csapata az Euroliga második selejtezőkörében: a Kőér utcai gárda péntek este hazai medencében az orosz Szpartak Volgogradot verte három góllal. Harmadik nápolyi Euroliga-mérkőzésén 15-7-re nyert a Brendon-UPC-ZF-Eger a spanyol Sabadell együttese ellen. A LEN-kupa selejtezőjében a Szeged román, a Pécs cseh ellenfelét múlta felül.

Nem vesz részt Wittner Mária a Magyar Gárda új tagjainak október 21-i avatásán. A fideszes országgyűlési képviselő lapunknak elmondta: szíve szerint nem hagyná ki az eseményt, de most „mások döntöttek helyette”. Magyarázata szerint már elfogadott programjai miatt nem jut ideje az avatóra. Pedig az első 56 gárdista augusztusi eskütételének Für Lajos, az Antall-kormány honvédelmi minisztere mellett ő volt a díszvendége.

Katonai tiszteletadás mellett tartanak ma délután koszorúzási ünnepséget a Farkasréti temetőben. Ezzel emlékeznek a Rákosi-rendszer koncepciós perében elítélt hét mártír katonatiszt újratemetésének évfordulójára. Előzőleg Sólyom László köztársasági elnök posztumusz előléptette az elítélt Sólyom Lászlót, Illy Gusztávot, Pórffy Györgyöt, Beleznay Istvánt, Révay Kálmánt, Dr. Merényi Gusztáv tábornokot és Lőrincz Sándor ezredest, akiket koholt vádak alapján végeztek ki 1950. augusztus 19-én.

Tisztelt Dávid Ibolya!

A csoport

Nyomban a felszabadulás után a 200/1945. M.E. számú rendeletben, annak 10. §-ában a magyar állam vállalta, hogy „Budapest székesfővárosnak a polgári közigazgatásba való bevonásától számított harminc napon belül rendezi a kormány a zsidó vagyonok kérdését”. Ténylegesen nem rendezte. Sem harminc napon, sem harminc éven, sem hatvan éven belül. Máig sem. Mivel a háború utáni magyar állam az egykori zsidó javak előkerült részének is döntő többségét elsikkasztotta.

NOL * Vincze Attila Tamás * 2007. október 12.

Nem adták az arcukat

Professzor Schweitzer József főrabbi 2007. október 13-án tölti be 85. életévét. Ebből az alkalomból a Mazsihisz és a BZSH vezetői a mai napon a Síp utcai székházban köszöntötték a magyarországi zsidóság kiválóságát.

NOL * Szilvássy József * 2007. október 12.

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) megerősíti a 2007. augusztus ötödikei nyilatkozatát:

Izrael pénteken hivatalosan cáfolta, hogy a Jeruzsálem és a ciszjordániai Maale Adumím zsidó teleptömb közötti területek elkobzása a telepesítés megerősítését szolgálná.

Elsőként a németek válthatják meg a repülőjegyüket az EB-re

Roma vezetőket és kisebbségi önkormányzati képviselőket is csalással gyanúsítanak a roma holokauszt kárpótlási ügyeiben. 12 megyében és Budapesten is vádemeléssel zárultak a nyomozások.

Kanadában azonosították azt az 55 éves libanoni-kanadai kettős állampolgárságú palesztin férfit, aki feltételezhetően végrehajtotta 27 évvel ezelőtt a négy halálos áldozattal járó pokolgépes merényletet a párizsi Copernic utcai zsinagóga ellen – értesült csütörtökön a Le Figaro című francia napilap.

Nem tárgyal a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah a Hamasz terrorszervezettel – közölték palesztin illetékesek. A Hamasz szerdán jelentette be, hogy tárgyalásokat folytat majd hatalmi vetélytársával, a Fatah mozgalommal a „megbékélésről”, és célzott arra, hogy kész feladni a Gázai övezet ellenőrzését.

Ötéves a Zsidó Színház!

Russia Rulez címmel szombaton kezdődik az orosz filmnapok programja, a Budapesti Őszi Fesztivál keretében tartandó ötnapos eseményen kilenc, egész estés nagyjátékfilmet és számos rövidfilmet láthatnak az érdeklődők a legújabb orosz rendezői generáció képviselőitől – tájékozattak a szervezők.

Mottónk: „A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”

Szakértői imázsa mellett elsősorban személyisége a fő fegyvere. A Fidesz azon vezetői közé tartozik, akik a 2006-os választások után igyekeztek a pártelnöktől távolabbi, független pozíciókat keresni. A Political Capital Institute ezúttal Pokorni Zoltánról készített elemzést, melyet teljes egészében a Népszabadság közöl.