Kezdőlap » JNA24 médiafigyelő

JNA24 médiafigyelő

Fekete György

Károlyi Csaba

A HÉT KÖNYVEI

Mélyi József

KONDOR FERENC

Népszabadság * Tamás Gáspár Miklós * 2007. október 30.

Népszabadság * Dési András * 2007. október 30.

A Krétán zajló 16. sakkcsapat Európa-bajnokság második fordulójában női válogatottunk 4-0-ra győzött Finnország ellen. Férficsapatunk 2,5-1,5-re nyert a görög együttessel szemben. Almásiék következő meccsüket a franciákat legyőző, és ezzel élen álló szlovénokkal vívják meg. A második helyre előrelépett női csapatunk a franciákkal játszik, a címvédő lengyelek félpontos előnnyel vezetnek. Az oroszok mindkét meccsüket győztesen fejezték be az örmények ellen.

Prosztatarákot fedeztek fel Ehud Olmert izraeli kormányfőnél, ám betegsége nem hátráltatja munkájában – közölte maga a kormányfő Tel-Avivban. Műtétjére csak az egyesült államokbeli közel-keleti konferencia után kerül sor, és akkor is legfeljebb három napig lesz betegállományban. Olmertet besugárzás és kemoterápia nélkül gyógyítják.

Verespatak múltja, jelene és jövője képekben címmel, a tervezett aranybányászat miatt létében fenyegetett erdélyi községet bemutató kiállítás nyílt hétfőn Egerben, a Kis Zsinagóga Kortárs Képzőművészeti Galériában.

A rohamra felszólító Toroczkait elfogták – Tomcat is rendőrkézen

Ferrero-Waldner arra reagált, hogy a zsidó állam vasárnaptól mintegy 25 százalékkal csökkentette az övezetnek juttatott üzemanyag mennyiségét.

Augusztusban mutatták be a Gyulai Várszínház és a Budapesti Kamaraszínház közös produkciójaként az Egy szerelem három éjszakája című zenés játékot. Nem egynyári előadásról van azonban szó, a Makk Károly rendezte produkció október 30-tól a Tivoli Színházban látható. AJÁNLÓ

Szigorúan piszkos ügy

Vád alá helyezték B. Robertet, de nem a magyar lány megverése miatt

Neonáci csoport garázdálkodott a múlt héten Nyitrán. A csapat több személyt támadt meg a helyi Régi Színház előtt.

Malina Hedvig egyik állítólagos támadója is tagja volt annak a neonáci csoportnak, amely néhány nappal ezelőtt Nyitrán megtámadott néhány személyt a helyi Régi Színház előtt. Ezt a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság hétfőn sajtótájékoztatón erősítette meg. A támadás körülményeit és pontos idejét vizsgálják.

Csak azt áldozatok bocsáthatnak meg – mondta Fazakas Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora hétfőn, a Dunamelléki Református Egyházkerület székházában tartott konferencián, ahol a totalitárius rendszerekről esett szó.

Malina Hedvig egyik állítólagos támadója is tagja volt annak a neonáci csoportnak, amely néhány nappal ezelőtt Nyitrán megtámadott néhány személyt a helyi Régi Színház előtt.

Hiába látogatott Teheránba a török külügyminiszter, iráni kollegája nem támogatja a török hadsereg katonai fellépését a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki állásai ellen. Márpedig Ankara „bármilyen eszközt kész felhasználni” a PKK és a terrorizmus elleni harcban. Eközben több török városban tüntettek ezrek a PKK ellen.