Csak azt áldozatok bocsáthatnak meg – mondta Fazakas Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora hétfőn, a Dunamelléki Református Egyházkerület székházában tartott konferencián, ahol a totalitárius rendszerekről esett szó.
Bölcskei Gusztáv, a református zsinat elnöke szerint a reformáció öröksége és igénye is egyben, hogy a történelmi múlttal szembe lehessen nézni, ennek érdekében két forráskiadványt is megjelentetett a református egyház.
Emlékeztetett arra, hogy politikai eszmék alapján estek áldozatul azok az emberek, akik nem fértek bele az ideológiai rendszerek kereteibe. Káin és Ábel viszonyára utalva megállapította, hogy megismétlődött, és most is megismétlődik a testvérviszály. Ennek megelőzéséről szólva felidézte a mondást, miszerint „aki egy embert megment, a világot menti meg”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ennek a fordítottja is igaz, aki hátrányosan különböztet meg valakit, annak – Jézus szavaival élve – „jobb, ha malomkövet akaszt a nyakába, és a tengerbe ugrik”.
Fazakas Sándor előadásában azt hangsúlyozta, hogy az emlékezés hajlamos megszépíteni a múltat, ezzel együtt ismertette, hogy nincs olyan múltbeli esemény, ami teljesen feldolgozható lenne. A XX. századi történések kapcsán megjegyezte, az emlékezést ébren kell tartani.
A professzor megemlítette, hogy teológiai értelemben a bűnről csak konkrétan lehet beszélni, a vezető pozíciókban lévők pedig mindig felelősek az irányításuk alatt elkövetett bűnökért.
Szólt arról, hogy a kollektív bűnösség elve igazságtalanságok sorozatát indíthatja el, a kitelepítés és a politikai jogoktól való megfosztás is ide tartozik. Véleménye szerint a bűn több generáción keresztül kihat a társadalomra, de az isteni irgalom felette áll a büntetésnek. A megbékélésnek egyik legfőbb feltétele a történelmi igazság feltárása, amelynek során a múlt egyes részleteit nem lehet önkényesen kiemelni, másokat pedig elhallgatni – tette hozzá.
Előadásában arra a következtetésre jutott, hogy érdemes a személyes visszaemlékezéseket is meghallgatni, úgy az áldozatok, mint a tettesek részéről. A megbocsátás megszakítja a bűn terjedését, ugyanis Krisztus keresztje a megbocsátásnak forrásává válik a bűnös számára, de eszköz a sértettnek is – mutatott rá.
A konferencián előadás hangzott el többek között Ravasz László református püspök zsidómentő tevékenységéről, a reformátusok és az állambiztonsági szolgálatok kapcsolatáról is.
október 29th, 2007 at 16:48
Az áldozatok többsége nem tud megbocsátani, mert meghalt.
A bünösök pedig igyekeznek tagadni és ez nekik legtöbbször sikerül is, mert aki tanuskodna, az is vagy nagyon öreg, vagy már régen meghalt.
Igy hát a bünösök ujabb bünösöket nevelnek, hiszen bajuk nem történt, az áldozatok pedig a temetőben porladnak.
Ki bocsásson meg?
Amennyiben vannak az áldozatoknak utódaik, gondolom azoknak nincs joguk és nincs is olyan akaratuk, hogy a családjuk kiirtását csak ugy megbocsássanak.
Különösen akkor nem, ha látják, hogy ujból náci egyenruhába, náci szövegeket skandálnak az utódok.
A szocializmus 44 éve alatt nem tárták fel az összes bünöst és ez folytatódik a rendszerváltás óta idestova 18 éve. Ebben az országban soha nem fogják akarni feltárni az igazi történelmet, ezért találkozunk a történet tudósoknak mondott elméletekkel, amelyek igyekszik a dolgokat elkenni, párhuzamot vonni a két diktatura közzé és a kettőt azonos sullyal tárgyalják.
Csak azt az egyet felejtik el, hogy van aki tud számolni. Az 56-os események áldozatainak száma nem haladja meg a 10 ezret, mig a magyar náci mozgalom hallottainak a száma hatszáz ezer plusz a háboru civil és katonai áldozatainak tömegei.
Ezt a két számot összehasonlitva a két rendszer közti különbség eléggé markáns.
Vagy lehet hogy én nem tudok számolni?