Kezdőlap » JNA24 médiafigyelő

JNA24 médiafigyelő

Sűrűbb járatok

November 1-jétől 4-éig sűrűbben közlekednek a fővárosi temetőket érintő járművek, mindenszentek ünnepének két napján pedig különjáratok is indulnak a sírkertekhez. Az Új köztemetőt és a Farkasréti temetőt érintő villamos- és buszjáratok a szokásosnál sokkal sűrűbben járnak, az Erzsébeti temetőhöz, a Megyeri temetőhöz, a Csepeli temetőhöz, a Budafoki temetőhöz, az Újköztemetőhöz, illetve annak izraelita részéhez, valamint az Óbudai temetőhöz több rendkívüli járat indul.

November 1-jétől 4-éig sűrűbben közlekednek a fővárosi temetőket érintő járművek, mindenszentek ünnepének két napján pedig különjáratok is indulnak a sírkertekhez – közölte a BKV szerdán.

Táncdráma dalokkal a Nemzeti Táncszínházban

Ismét megtiltotta a prágai önkormányzat, hogy cseh újnácik november 10-én a főváros egykori zsidó negyedében, vagy annak közelében meneteljenek – jelentették be szerdán Prágában.

Gyurcsány Ferenc egy lapinterjúban elmondta, nem tartja elfogadhatatlannak, hogy az MSZP-n belül is kritikát kap. A miniszterelnök szerint az ország a politika rövidlátása, gyávasága miatt került rossz helyzetbe.

Egy hódmezővásárhelyi fényképész internetes weblapjáról lopták le azokat a romákról készített családi fotókat, amelyekkel egy skinhead zenekar saját klipjét illusztrálta. A család és a rokonság döbbenten nézte Friderikusz Sándor műsorában saját fényképeit. A képeket a legnagyobb amerikai videómegosztóra töltötték fel, ahonnan csak bonyodalmas procedúra után lehet levetetni.

Magyarországon egy illúzió került válságba, az, hogy az ország erőfeszítés nélkül modernizálható – mondta Gyurcsány Ferenc a 168 Óra című hetilap friss számában megjelent interjújában.

168 Óra – interjú

Ingatlanközvetítői szempontból egyáltalán nem katasztrofális a lakáspiaci forgalom Budapesten. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a közvetítőkön keresztül megkötött üzletek aránya folyamatosan növekszik, mondta Takács Tamás, a Tippingatlan divízióvezetője.

„Ott vagyunk, hogy a szeretteink virágai a helyükön maradjanak, a mécseseket legfeljebb a szél fújja el” – áll az Országos Polgárőr Szövetség halottak napjára kiadott közleményében. Összesen húszezren lesznek szolgálatban országszerte a temetőkben és környékükön a hét második felében. Korábban előfordult, hogy sírokról virágokat és mécseseket loptak, illetve nagyobb temetők környékén autókat törtek fel.

Magyarországon egy illúzió került válságba, az, hogy az ország erőfeszítés nélkül modernizálható – mondta Gyurcsány Ferenc a 168 Óra című hetilap friss számában megjelent interjújában.

Ismét megtiltotta a prágai önkormányzat, hogy cseh újnácik november 10-én az egykori zsidó negyedben, vagy annak közelében meneteljenek – jelentették be szerdán Prágában. „A Fiatal Nemzeti Demokraták nyolc menetet jelentettek be. Mindegyiket betiltottuk” – közölte újságírókkal Rudolf Blazek főpolgármester-helyettes. Az önkormányzat szerint a tervezett tüntetés alkalmas nemzeti és vallási ellentétek szítására, s a hivatalosan deklarált cél – az iraki beavatkozás elleni tiltakozás – nem hiteles.

Magyarországon egy illúzió került válságba, az, hogy az ország erőfeszítés nélkül modernizálható – mondta Gyurcsány Ferenc a 168 Óra című hetilap friss számában megjelent interjújában. A miniszterelnök szerint szélsőséges magatartásra kész emberek legfeljebb néhány ezren vannak, de ez a jelenség „aktívan fertőz. Szennyezi a magyar jobboldalt s ezen keresztül az egész demokratikus berendezkedést”.

Gyurcsány Ferenc

2007.10.31., 2007. évfolyam, 44. szám

2007.10.31., 2007. évfolyam, 44. szám

2007.10.30., 2007. évfolyam, 43. szám

2007.10.30., 2007. évfolyam, 43. szám

Beckenbauer „leiskolázta” az angolokat