Forrás: MA

Magyarországon egy illúzió került válságba, az, hogy az ország erőfeszítés nélkül modernizálható – mondta Gyurcsány Ferenc a 168 Óra című hetilap friss számában megjelent interjújában.

2007.10.31 10:44 MTI

A miniszterelnök szerint szélsőséges magatartásra kész emberek legfeljebb néhány ezren vannak, de ez a jelenség „aktívan fertőz. Szennyezi a magyar jobboldalt s ezen keresztül az egész demokratikus berendezkedést”. Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy „2006-ban ezek a fickók azt az üzenetet kapták, hogy – hazafias cselekedet – benzines palackot hajigálni, antiszemita jelszavakat kántálni az utcán”. Akik legutóbb az utcán voltak, azok „máig úgy hiszik, hazafiak” – fűzte hozzá.

Gyurcsány szerint nem az ország van válságban, hanem egy illúzió. Úgy fogalmazott: „Az a közös tévhit, hogy az az ország erőfeszítés nélkül modernizálható. És persze válságban van a jobboldal, amely történelmi jogának tekinti a kormányzást, és újabban csak veszített. Az ebből fakadó csalódásra válasz a radikalizmus és az erőszak” –

Hogy az ellenzék meg akar szabadulni tőlem, megértem. Hogy olyan hangulatot akar kelteni, amelyben félre lehet állítani, az is világos. Hogy a szocialista párt (…) kritizál (egyesek ennél is tovább mennek), nem tartom elfogadhatatlannak” – mondta az MSZP elnöke, miniszterelnök, hozzátéve: ha valakinek van jobb elképzelése, „ne fosszon meg bennünket a lehetőségtől„. 2009-re a gazdaságban „el fogunk érni oda, ahova ígértük” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a kormány 2008 második felétől elindít „egy offenzívabb, építkező politikát”.

Gyurcsány Ferenc szerint az ország a politika rövidlátása, gyávasága miatt került rossz helyzetbe, és a jelenlegi vezetők az elsők, akik szakítottak ezzel a szemlélettel, „miközben az ellenzék hazug módon egyszerre szónokol szociális válságról, magas költségvetési hiányról, alacsony növekedésről és arról is, hogy változtatni kéne. Egyébiránt meg maradjon minden a régiben„.

Comments are closed.