A különböző országok szélsőjobboldali pártjai nem tudnak tartósan összefogni – ezt bizonyították az Európai Parlamentben történtek, melyek nyomán felbomlott az e szervezetek frakciója.
JNA24 médiafigyelő
Az árpádsávos zászlókról lengetőik azt mondják, hogy ezek ősi magyar jelvények, semmi közük az antiszemitizmushoz. Ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész félreérthetetlen tanúbizonyságot tett arról, amit már mindenki tudott. Október 23-i beszédében többek között a kővetkezőket mondta: „Ezek a zászlók jelentsenek félelmet azoknak, akik akár csak a kisujjukat emelik a magyarság ellen.”
A Cseh Utazási Irodák Szövetsége arra kéri a turistákat, hogy ne menjenek Prága belvárosába ma, mert tüntetést tart a Fiatal Nemzeti Demokraták nevű szélsőjobboldali szervezet az 1938-as németországi „kristály éjszaka” évfordulóján Prága zsidónegyedében. A cseh rendőrség szerint valószínűleg összecsapások is lesznek szombaton Prágában.
Ön milyen körútra indulna?
Picasso 1957-ben másodszorra rajzolta meg Daniel Henry Kahnweiler portréját, mely szintén a Rupf-gyűjtemény darabja lett, s most itt látható a budapesti kiállításon
A román külügyminiszter menesztését kérte Calin Popescu Tariceanu miniszterelnökhöz intézett levelében a Simon Wiesenthal Központ egyik igazgatója, amiért a bukaresti diplomácia vezetője – az igazgató szerint – a romák deportálása mellett foglalt állást egyik korábbi nyilatkozatában.
A Cseh Utazási Irodák Szövetsége arra kéri a turistákat, hogy ne menjenek Prága belvárosába szombaton, mert tüntetést tart a Fiatal Nemzeti Demokraták nevű szélsőjobboldali szervezet.

Alessandra Mussolini olasz európai parlamenti képviselő nyilatkozatának hatására összeomlott az Európai Parlament szélsőjobboldali frakciója. Benito Mussolini diktátor unokája azt mondta, hogy minden román állampolgárt nemkívánatos személynek kellene tekinteni Olaszországban. A Nagy-Románia Párt tiltakozásul kijelentette: ilyen körülmények között semmilyen kapcsolatban sem akarnak lenni Alessandra Mussolinivel.
Az Orbán-kormány kihagyta saját magát a vadászrepülő-beszerzéséből; a testület helyett a nemzetbiztonsági kabinet (Orbán Viktor erőteljes bábáskodása mellett) döntött a Gripenek megvásárlásáról; a vételi szerződést közbeszerzési eljárás nélkül hozták tető alá; végül, de nem utolsósorban semmi szükség nem volt új vadászgépekre, nyugodtan feltuningolhatták volna a magyar légierő MÍG 29-eseit – így summázhatók a Gripen Vadászrepülőgép beszerzését vizsgáló kormányzati bizottság főbb megállapításai.
NOL * Népszabadság Online * 2007. november 9.
A román külügyminiszter menesztését kérte Calin Popescu Tariceanu miniszterelnökhöz intézett levelében a Simon Wiesenthal Központ egyik igazgatója, amiért a bukaresti diplomácia vezetője – az igazgató szerint – a romák deportálása mellett foglalt állást egyik korábbi nyilatkozatában.
NOL * Népszabadság Online * 2007. november 9.

Mivel a harmadik világháború szerencsésen elmaradt, az egykori keleti blokk államaiban hatalmas mennyiségű fegyver és katonai felszerelés vált feleslegessé. Az elfekvő készletek engedelmeskednek a piac vastörvényeinek, és oda áramlanak, ahol kereslet van rájuk. A folyamatot néha bűnözői csoportok segítik, de maguk az államok is kereskednek fegyverrel, sőt, néha pár láda kalasnyikovval teljesítik nemzetközi vállalásaikat.
Aki szociális válságot emleget, nem az igazat keresi, hanem a hatalmat – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke csütörtökön országjáró körútjának szentesi állomásán.
Népszabadság * Megyesi Gusztáv * 2007. november 9.






