Salgótarján elmúlt 85 évének történetét személyes tárgyakkal mutatják be
Népszabadság * Tarnóczi László * 2007. november 9.
Balogh Zoltán történész muzeológus és Gulyás Gábor restaurátor a kiállítás anyagát rendezi Hogy kik voltak a Chmely lányok, mit rejt Fancsik doktor táskája, milyen tanszereket rendelt az iparosiskola 1920-ban? Kiderül mindez a napokban a nógrádi megyeszékhelyen nyíló különös tárlat tárgyaiból.
Csináljunk együtt múzeumot! Ezzel a felhívással fordultak a nyár végén Salgótarján lakóihoz a Nógrádi Történeti Múzeum történészei, hogy a városban élők saját relikviáikkal, dokumentumaikkal tegyék személyesebbé a várossá nyilvánítás 85. évfordulóját.
Balogh Zoltán és Fodor Miklós történész olyan tárgyakat akart összegyűjteni, amilyenre például az „56-os kiállításukon bukkantak: egy bányász ingére, amelyet viselője akkor hordott, amikor halálos lövés érte a forradalmat vérbe fojtó sortűzkor. Bár hasonló, megrázó erejű dolgok most nem kerültek elő, az elmúlt 85 év története az oktatás, az egészségügy, a képzőművészet, s a közösségi lét emlékeiként mégiscsak megnyílik előttünk.
Az 50 évvel ezelőtti Salgótarján képe például Vas István festményei révén, amelyet a múzeumi gyűjteményből Molnár László Géza, illetve Iványi Ödön képei egészítenek ki. Van közöttük képzőművészeti értéke miatt fontos, s olyan, amely inkább csak helytörténeti jelentőségű. Sokféle érték jelenik meg itt: a rejtvényfejtők klubjának tagjai és csapata által nyert kupák, amelyek a közösségi létről beszélnek, miként Balázs Józsefnek, a munkás sakkjátszás apostolának relikviái, sőt a sakkozók levelezései is. No, és persze a futball, s a nagy büszkeség, az 1970/71-es tabló, amikor is az SBTC csapata még a „vidék legjobbja” volt.
Érdemes lenne faggatni a város jeles lokálpatriótájának, Fancsik Jánosnak 1955-ben vásárolt orvosi táskáját is, amely a doktornak elmaradhatatlan társa volt kiszállásain. Vagy böngészni azt az 1935-ben aláírt illetékességi dokumentumot, amelyet az 1921-ben Csehszlovákiához Tajtiból menekült családnak állított ki a város első polgármestere, Förster Kálmán. Mondván, Lengyel János és neje, Básti Boczó Julianna az országhatár átrajzolása előtt még a Rimamurányi Vasmű alkalmazottja, vagyis szegről-végről egyébként is már salgótarjáni volt.
Kiállítható, az évfordulóhoz illő anyag egyébként lett volna elég a múzeumban is. Ám a szervezők abban bíztak, hogy felbukkannának majd olyan tárgyi, írásos emlékek, amelyekkel még nem találkoztak. És amelyek a tulajdonosuknak nem annyira fontosak, mint amennyire hiánypótló kortörténeti dokumentumok a történész muzeológusok számára.
Salgótarján mai története a barnaszén kétszáz évvel ezelőtti megtalálásához köthető. Erre épült aztán üveg, vas- és tűzhelygyártása is, s lett várossá, majd megyeszékhellyé. Miután a belügyminisztériumi engedélyt megszerezték, 1922. január 27-én az Acélgyári Tiszti Kaszinóban jelentették be a várossá nyilvánítást. A több faluból, a gyártelepekből és az ahhoz tartozó kolóniákból, tiszti lakásokból, munkásegyletekből, iskolák, kaszinók és szállók együtteséből összenőtt város polgárosodását a villanyosítás, a fürdők, teniszpályák létesítése is jellemzi. Miként az is, hogy nyolcvanöt éve, a várossá avatás idejében Parisiana néven még önálló divatlapot is kiadtak itt a helyi kereskedők. Ez most ugyan nem került elő, megtalálható viszont a múzeum saját gyűjteményében.
A közös múzeumkészítésre szólító felhívásnak egyébként értékes darabjai a Chmely lányok, Anna, Ilona, Erzsébet és Jolán személyes tárgyai. A pedagógus kisasszonyok japán teáskészlete, diplomáik, gyémántdiplomáik vagy jegyzeteik Salgótarján oktatástörténetének érdekes adalékai lehetnek. Miként a kisipari termelőszövetkezetek fényképalbuma is. S ugyan sok egyébről, például a legendás túraegyletekről szóló tárgyak nem kerültek most a múzeumba, a Sztahanov-iskola úttörőcsapatának naplói, vagy az izraelita ifjúság lapjának, az Eleven Újságnak egy-egy példánya mégiscsak érdekes adalékkal szolgál. Megtudhatjuk ez utóbbiból, hogy az ifjak régebben versekbe szedve szóltak a város életéről, s akár ki is figurázták azt a kereskedőt, amelyik pocsék árut kínált nekik. Salgótarján lakóinak önmagukról szóló tárlata november 15-től látható a Nógrádi Múzeumban.
