Kezdőlap » JNA24 médiafigyelő

JNA24 médiafigyelő

Népszabadság * olvasói levelek * 2008. február 9.

„Addig fogjuk fokozni az akciókat Gázában, amíg véget nem vetünk a rakétatámadásoknak” – jelentette ki Ehud Barak izraeli védelmi miniszter. Kifejtette, hogy nemcsak katonai akciókról, hanem gazdasági intézkedésekről és a nyomásgyakorlás más módjairól van szó. Tegnap az izraeli elektromos művek egy százalékkal csökkentette a Gázába irányuló energia mennyiségét, és ha nem szűnnek meg a támadások, minden héten egy százalékkal csökkentik az áramellátást.

Nem igényelnek értelmezést az államfőnek a népszavazás ügyében elmondott szavai, Sólyom László kijelentései teljesen egyértelműek – mondta a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője, Kumin Ferenc arra a kérdésünkre, március 9. ügyében az államfő miért beszélt szimbolikus szavazatról. Sólyom csütörtökön az Inforádiónak úgy fogalmazott: az MSZP kampánya láthatóan megtartja a kérdéseket a legszűkebb tárgyi keretben, az SZDSZ és a Fidesz kampánya pedig kitágította a kérdések holdudvarát.

Forrás: Népszava Lukács Ferenc táblája nagy valószínűséggel Szálasi Ferencnek állít emléketFotó: Vajda József Tavaszra elkészül a rákoskeresztúri Új köztemető 298-as és 301-es parcelláját vizsgáló történészbizottság jelentése; ha bebizonyosodik, hogy a […]

Kitűzte a Fővárosi Bíróság a Magyar Gárda megszüntetése miatt indított per első tárgyalását – tudta meg lapunk. A bíróságon információnkat megerősítve közölték: a tárgyalás április 14-én lesz. A társadalmi szervezetként, hagyományőrző egyesületként nyilvántartásba vett gárda feloszlatását december 17-én kezdeményezte a Fővárosi Főügyészség arra hivatkozva, hogy az árpádsávos jelvényekkel, fekete egyenruhában masírozó gárdisták tevékenysége „mások jogait és szabadságát sérti”.

Amit most ide leírok, azért rettenetes szidalmakat kapok majd, ízléstelenséggel, lélekrontással vádolnak, jogosan, mégis megteszem: A kulturált ember naponta egyszer maga alá néz. Egészségügyi okokból.

Tisztességes, becsületes magyar emberek, „magyar adózók”, „magyar jövő”, „magyar lélek”, „magyar veszélytudat” és még lehetne folytatni mindennapjainkból a „magyar politika” tömegtermelésének különböző, „magyar gyártmányait”. Nem lesz ennek már soha vége? – kérdezem Orbán Viktortól, Kövér Lászlótól, Pelczné Gáll Ildikótól (a német der Pelz magyarul bundát jelent), a „magyarozó” jobbközép és szélsőjobb többi hölgyétől és urától.

Február 5. (kedd)

Forrás: Népszava Benedek Judit: pont abban az évben lettem rendező, amikor anyám meghalt. Furcsa dolog ez, mert anyám délután négy órakor halt meg, én pedig délelőtt írtam alá a szerződést, […]

Nyílt levél Liszkay Gábornak, a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztőjének

Válasz dr. Kende Péter újságírónak · Karó, kisbalta, lapát, kard és egy pár bokszkesztyű az eddigi támadások arzenálja

Kultusz és ellenkultusz: a Horthy-kép változásai

A szemle nyitónapján a dokumentumfilmeké volt a főszerep

Egy zalaegerszegi feliratról, amely vihart kavart a városban

Hírek

sofar, 2008. február 09. 00:18  JNA24 médiafigyelő, NOL No Comments »

Népszabadság * Munkatársunktól * 2008. február 9.

Panoráma

Nyomozást indítottak Olaszországban egy internetes naplóban közzétett lista ügyében, amelyen százötven „zsidó egyetemi professzor” neve szerepelt. A lajstrom ismeretlen szerzője szerint a felsoroltak „nyíltan és politikailag” támogatják Izraelt. (A megnevezettek közül ugyan néhányan nem zsidó származásúak, de a blogger úgy tudja: Izraelt támogató kezdeményezéseket.)

Kiújult egy régi, háborús sérülése Uri Gellernek, a világhírű mágusnak. A magyar származású parafenomén a kanalakat még igen, a könyökét azonban már nem tudja behajlítani.

Hatalmas vitát provokált Nagy-Britanniában a canterbury érsek kijelentése, amely szerint elkerülhetetlen az iszlám sárija-törvények egy részének bevezetése. Rowan Williams szerint látni kell, hogy a lakosság egy része nem érzi magáénak a brit törvényeket. A brit pártok egyöntetűen elítélték az ötletet. Muzulmán vezetők szerint a sárija bizonyos családjogi vonatkozásainak átvételéről lenne csak szó.

Nyomozást indítottak Olaszországban egy internetes naplóban közzétett lista ügyében, amelyen százötven „zsidó egyetemi professzor” neve szerepelt. A lista ismeretlen szerzőjének megjegyzése szerint a felsoroltak „nyíltan és politikailag” támogatják Izraelt. Néhányan a rajta szereplők közül nem zsidó származásúak, de aláírtak Izraelt támogató kezdeményezéseket.