Kezdőlap » JNA24 médiafigyelő

JNA24 médiafigyelő

Nyomozást indítottak Olaszországban egy internetes naplóban közzétett lista ügyében, amelyen százötven „zsidó egyetemi professzor” neve szerepelt.

Fayad palesztin miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy igen csekély az esély a hosszú távú palesztin-izraeli béke idei aláírására.A palesztin politikus Amerikában adott interjút, amiben hangsúlyozta az előrelépés hiányát a ciszjordániai izraeli települések felszámolásában, valamint az izraeli katonai portyák káros hatását a palesztin területeken.

Az izraeli légierő azt tervezi, hogy Viagrát ad pilótáinak, ami várhatóan növeli majd a levegőben nyújtott teljesítményüket. Korábbi kutatásokból kiderült, hogy a Viagra egy származékát szedő hegymászók jobb ellenállóképességet tanúsítanak nagy magasságban, kevésbé fáradékonyak, és kevésbé hat rájuk az oxigénmennyiség csökkenése.

Bosnyák végakarata volt, hogy a „nemzetmentő” közelében legyen

Gyere csak drágám! – Fotó: Egotastic

Első mérkőzését Cipruson vívta a magyar labdarúgó-válogatott. Várhidi Péter együttesének az ellenfele az a Szlovákia volt, akit eddig még soha nem sikerült legyőznünk. A mérkőzés a felkészülés jegyében telt, tehát, úgynevezett barátságos mérkőzésnek számított.

Tizenhét rakétát lőttek ki fegyveres palesztin csoportok tagjai pénteken a Gázai övezetből Izrael felé, a támadások nem követeltek áldozatokat. A házilag fabrikált rakéták közül tizenegy izraeli területen csapódott be, öt közülük Szderót város körzetében, a többi pedig nem lakott övezetben, Askelón városától délre. Anyagi károk keletkeztek, az egyik rakéta például megrongált egy dél-izraeli üzemet.

A svéd csapat Thomas Johansson könnyed sikerével egyenlített az izraeliek elleni tenisz Davis Kupa-mérkőzésen, a Világcsoport első fordulójában.

Christina Aguilera

Hankó Ildikó

Hiába jött a helyszínre a török miniszterelnök, hogy a török nemzetiségűek halálát követelő lakóháztűz ügye miatti feszültséget a helyszínen tompítsa, egyelőre jele sem mutatkozik az új keletű német-török viszály enyhülésének.

Interjú Illés Zoltánnal

Az idei ausztrál nyílt bajnokságon győztes szerb Novak Djokovic az utolsó pillanatban lemondta a játékot pénteken az Oroszország elleni Davis Kupa mérkőzésén.

NOL * Népszabadság Online * 2008. február 8.

Tizenhét rakétát lőttek ki fegyveres palesztin csoportok tagjai pénteken a Gázai övezetből Izrael felé, a támadások nem követeltek áldozatokat – közölte egy izraeli katonai forrás.

Tizenhét rakétát lőttek ki fegyveres palesztin csoportok tagjai pénteken a Gázai övezetből Izrael felé, a támadások nem követeltek áldozatokat – közölte egy izraeli katonai forrás.

Tizenhét rakétát lőttek ki fegyveres palesztin csoportok tagjai pénteken a Gázai övezetből Izrael felé, a támadások nem követeltek áldozatokat – közölte egy izraeli katonai forrás.

Fekete János író készülő kötetének (Anzikszkártyák egy kéretlen társasutazásról ) egy-egy részletét ismerheti meg az olvasó, melyek a szerző családjának holokauszt-történetét dolgozzák fel naplószerűen.

Tavaszra elkészül a rákoskeresztúri Új köztemető 298-as és 301-es parcelláját vizsgáló történészbizottság jelentése; ha bebizonyosodik, hogy a márványtáblán Szálasi álneve is szerepel, az is lekerül onnan – mondta Boross Péter egykori miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke pénteken az MTI-nek.

Tavaszra elkészül a rákoskeresztúri Új köztemető 298-as és 301-es parcelláját vizsgáló történészbizottság jelentése; ha bebizonyosodik, hogy a márványtáblán Szálasi álneve is szerepel, az is lekerül onnan – mondta Boross Péter egykori miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke.