Valószínű, hogy Lukács Ferenc álnéven Szálasi Ferenc is „szerepel” a Rákoskeresztúri köztemető egyik nemzeti emlékhelyén, a 298-as parcella márványtábláján – állítja egy történész.
JNA24 médiafigyelő
Szálasi a a 298-as parcellában

Példátlan politikai és sajtótámadások kereszttüzébe került az anglikán világegyház első számú vallási méltósága, aki „elkerülhetetlennek” nevezte az iszlám jog, a saría „egyes elemeinek” elismertetését a brit jogrendszerben. A brit sajtóban olyan vélemény is megjelent, hogy Rowan Williams kijelentése „a terrorizmus győzelme”.

A gázai történetnek még nincs vége. A Hamasz felrobbantotta határon ugyanis öngyilkos terrorista osztagok szivárogtak be a Sínai-félszigetre, de az egyiptomi rendőrségnek sikerült azt megakadályoznia, hogy az izraeliek által is kedvelt Sínai-félszigeti üdülőhelyeken is követhessenek el merényleteket. Izrael területén azonban lecsaptak a terroristák. Csak egy rendőrtiszt bátorsága és lélekjelenléte hárította el a nagyobb katasztrófát.
298-as parcella
Ezen a héten a Trumá hetiszakaszát olvassák a zsinagógában. Jelentése: adomány. Ez lehetett arany, ezüst, réz, fínom bőrök, szövetek. A jó szívvel hozott adományból építették fel a Hajlékot, a Pusztai Szentélyt, az isteni jelenlét látható jelképét.
Fajgyűlölő és antiszemita kijelentések és tettek miatt felfügesztettek állásából három rendőrt az észak-franciaországi Amiens-ben – közölte a belügyminisztérium csütörtök esti közleményében.
Vége lehet a zsebeket lehúzó ezer elektronikus játékszer uralmának. Az izraeli székhelyű Modu és az amerikai Bug Labs is azon dolgozik, hogy saját moduláris kütyüjével helyettesítse az összes többit.

Monica Lewinsky meggyújtja Bill Clinton szivarját, Harry herceg náci egyenruhában bulizik, Paris Hilton lefizet egy börtönőrt, Tom Cruise szcientológiát oktat Surinak. Egy angol fotográfus hasonmások segítségével készít ál-lesifotós képeket eseményekről, amik akár meg is történhettek volna, vagy esetleg meg is történtek, de nem kerültek elő képek róluk.
Történészek egyöntetű véleménye a Klubrádióban
Mivel lecsengőben az influenzajárvány, a budapesti kórházakban csütörtöktől feloldották a látogatási tilalmat. Az egész közép-magyarországi régióban már csak a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban és a ceglédi Toldy Ferenc Kórházban van zárlat.
Az izraeli légierő azt tervezi, hogy Viagrát ad pilótáinak, ami várhatóan növeli majd a levegőben nyújtott teljesítményüket – közölte a Ba Mahahne izraeli hetilap.
A református egyház hiába szeretne, nem fektethet be a tervezett egészségpénztárakba. A jogszabályok ezt nem engedik. Az evangélikusokat is érdekelné a lehetőség, de egyházuk nem elég nagy és tőkeerős. A zsidó hitközségek nem foglalkoztak a kérdéssel. Az úgynevezett TB-mentők aláírásgyűjtő ívét aláírja Itzés János evangélikus püspök, Erdő Péter, a Magyar katolikus Püspöki konferencia elnöke már megtette. (Diós Judit) Hallgassa meg!
Az izraeli légierő azt tervezi, hogy Viagrát ad pilótáinak, ami várhatóan növeli majd a levegőben nyújtott teljesítményüket – közölte a Ba Mahahne izraeli hetilap. A terv előzményét azok a kutatások jelentik, amelyekből kiderült, hogy a Viagra egy származékát szedő hegymászók jobb ellenállóképességet tanúsítanak nagy magasságban, kevésbé fáradékonyak, és kevésbé hat rájuk az oxigénmennyiség csökkenése.
Magánlátogatás





