Tisztességes, becsületes magyar emberek, „magyar adózók”, „magyar jövő”, „magyar lélek”, „magyar veszélytudat” és még lehetne folytatni mindennapjainkból a „magyar politika” tömegtermelésének különböző, „magyar gyártmányait”. Nem lesz ennek már soha vége? – kérdezem Orbán Viktortól, Kövér Lászlótól, Pelczné Gáll Ildikótól (a német der Pelz magyarul bundát jelent), a „magyarozó” jobbközép és szélsőjobb többi hölgyétől és urától. Nem mennék vissza a nyolcadik (zsidó kabar) törzsig, sőt még a világégésekig, illetve következményeikig sem, „csak” Németh Lászlóig, akinek szerintem (csak szerintem?) nem a magyarság „sterilitásával” volt baja (tökéletesen tisztában volt történelmünkkel, így azzal is, hogy a kezdetektől színesek, vegyesek vagyunk), mert tudta, hogy nincs „mi fajtánk (magunkfajták)”, és „ti fajtátok (magukfajták)”, csak a história során kialakult „senki által meg nem bontható” teljesség, amelynek mindenki a része, „aki magyarnak vallja magát”. Németh László (is) sokszor nacionalistának (nacionalista hangoltságúnak) látszik, pedig alapjában véve soha nem volt az.
Csatlakozom Hegedűs Sándor kedves olvasótársamhoz azzal a „maszek”, talán támadható véleményemmel, amely szerint a magyar szót feleslegesen „szádra ne vedd”, a magyar himnuszt indok nélkül „ne énekeld”, a magyar zászlót a kelleténél többször „ne lengesd”, mert ha így lesz, akkor eme értékeink is „fölöslegessé válnak”, mint eddig annyi minden más. Ezért kell a „magyarnak” mindig magyarázkodnia. Ezért keletkeznek újabb „magyar betegségek”, amelyek legalább annyira veszélyesek, mint anno a tüdővész.
Somogyi B. Gyuláné, Kazincbarcika
