Kezdőlap » JNA24 » MNO

MNO

Az amerikai elnök a ciszjordániai zsidó telepek bővítésének leállítására kérte az izraeli miniszterelnököt. George Bush texasi magánbirtokán fogadta Ariel Saront.

Pilóta nélküli kémrepülőgépet küldött Izrael fölé a libanoni Hezbollah terrorszervezet. Az izraeli katonaság egyik szóvivője elismerte a hírt.

A kormány tervezett oktatási reformjai ellen tüntető középiskolásokat bántalmaztak fekete és arab fiatalok Franciaországban, az elkövetők bevallása szerint rasszista indítékból – írja a Weekly Standard.

A pápaválasztó bíborosok nem állhatnak szóba a sajtó képviselőviel, a Vatikán hírzárlatot rendelt el az új egyházfő megválasztásáig. Még mindig ezrek látogatnak a római Szent Péter-bazilikába, az Örök Város eközben lázasan készül az új pápa beiktatására. A Vatikán tegnap fényképeket közölt II. János Pál sírjáról, mely a tervek szerint hétfőtől látogatható.

Az Egyesült Államokba érkezett Ariel Saron izraeli kormányfő, aki George Bush amerikai elnökkel folytat megbeszéléseket – tudósít a Magyar Rádió.

Robert Capa magyar származású fotóriporter 85 eredeti felvételéből nyílt kiállítás Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban. Robert Capa 1931-ben, 18 évesen hagyta el Magyarországot, fotózta a spanyol polgárháború eseményeit, majd a normandiai partraszállást és a második világháború hadszíntereit, később a Palesztinába bevándorló zsidókat és az indokínai háborút is.

Wass Albertről eddig ismeretlen dokumentumokat tartalmazó könyv jelent meg a közelmúltban. A gróf emigrált, az író otthon maradt – Wass Albert igazsága című kötetet Kolozsváron és Marosvásárhelyen mutatták be. A szerzők a hamburgi és a floridai Wass Albert archívum anyagából válogattak és így kísérelték meg beállítani azt a képet, amelyik ma talán a leghitelesebbet mutatja az írófejedelemről.

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök kész az előrehozott választásokra a jobbközép pártszövetségnek a regionális választásokon mutatott gyenge szereplése után, de nem hajlandó lemondani – írja a Die Welt. Nagy visszhangott váltott ki, hogy Berlinben kötelező tantárgyként akarják bevezetni a vallásoktatást – számol be a Spiegel.

Hallgatási fogadalmat tettek a pápaválasztó bíborosok: az új egyházfő megválasztásáig nem állnak szóba a sajtóval, sem interjút, sem kommentárt nem adnak. A fogadalom letétele előtt a német katolikus egyházfő úgy nyilatkozott: még nem mutatkozott egyértelműen olyan személy, aki II. János Pál nyomdokaiba léphet. A Vatikánban megkezdődött a 9 napos gyász.

Nemzeti gyásznappal emlékezett az ország II. János Pál pápára pénteken, a katolikus egyházfő temetése napján. Az Országház előtt ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbocra eresztették a Magyar Köztársaság lobogóját, amelyet este hat órakor vontak le. A pápáról a görögkatolikus, a református, az evangelikus egyház és a magyarországi zsidóság is megemlékezett.

Nyomozást indított a rendőrség azok után a rongálók után, akik több sírban is jelentős kárt tettek a kőszegi zsidótemetőben – értesült a HavariaPress.

Eltemették II. János Pál pápát. A nyilvánosság kizárásával a római Szent Péter-bazilika altemplomában helyezték végső nyugalomra a szombaton elhunyt katolikus egyházfőt. A temetési szertartáson csaknem másfél ezer politikus, 600 bíboros, püspök, vatikáni hivatalnok, valamint más egyházi vezetők vettek részt.

Ma is születnek népmesék, ahogy régen, például a legkisebb fiúról, aki elindult egy világvégi portáról, a névtelenségből meg a szegénységből, és végül király lett belőle, milliók ura és támasza, miközben nem felejtette el, honnan jött s mindvégig hű maradt azokhoz, akik felemelték, a megalázottakhoz és a megszomorítottakhoz.

Sosem látott biztonsági kockázat és kivételes készültség kíséri a II. János Pál pápa pénteki temetésére való készülődést. A szertartásra minden eddiginél több vezető politikust és nagyobb tömeget várnak a világ minden tájáról. A biztonságért felelős vezetőknek és az esetleges támadó szándékú csoportoknak egyaránt kevés ideje van a felkészülésre.

Az MTV-t most azért ostorozzák, hogy április 2-án későn jelentette be nézőinek a Rómából érkező hírt: eltávozott az élők sorából II. János Pál. Szerintem még ennél is nagyobb hibája első számú közszolgálati intézményünknek, hogy nem idézi fel a szentatya magyarországi látogatásait, hogy 1991-es és 1996-os felvételeit (föltehetőleg megőrizték őket!) archívuma mélyén hagyja.

Izrael szerint három év alatt megháromszorozódik a Franciországból bevándorló zsidók száma. Tény: Nyugat-Európából a legtöbben Franciaországból érkeznek Izraelbe, ám a nagy szervezetek úgy látják: a zsidók nagy része Franciaországban kíván maradni, és inkább az izraeli bevándorlási iroda offenzívájáról van szó.

Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Saul Bellow Nobel-díjas amerikai író, a XX. századi amerikai irodalom kiemelkedő képviselője. Bellow az amerikai prózairodalom intellektuális vonulatának egyik vezéralakja volt. Az irodalmi Nobel-díjat 1976-ban ítélték oda neki Humboldt adománya című művéért.

Kétféle kártérítés illetné meg a szlovákiai magyarságot a 60 éve, 1945. április 5-én meghirdetett kassai kormányprogramért – jelentette ki a Kossuth Rádió Háttér című műsorában Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke. Az eszemecserén részt vett Bródi Gábor, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, Hamberger Judit politológus és Zentai Péter, a Magyar Rádió berlini tudósítója is.

Erőteljesen elítéli a politikai és szociális szabadságjogoknak az arab világban tapasztalható hiányát az ENSZ vezetésével készült jelentés – adta hírül a BBC.

„A pódiumon remek orgánumú színészek és rádiósok olvastak fel Fiala-opusokat, a háttérben a videokivetítőn Woody Allen és Dustin Hoffmann filmjelenetei peregtek, felváltva a holokauszt és egy bikaviadal képeivel. A szövegekből az tűnt ki, hogy Fiala rettenetes, kibírhatatlan, de ezért utáljuk és ezért szeretjük. „