Forrás: MNO

„A pódiumon remek orgánumú színészek és rádiósok olvastak fel Fiala-opusokat, a háttérben a videokivetítőn Woody Allen és Dustin Hoffmann filmjelenetei peregtek, felváltva a holokauszt és egy bikaviadal képeivel. A szövegekből az tűnt ki, hogy Fiala rettenetes, kibírhatatlan, de ezért utáljuk és ezért szeretjük. „

Április elsején valahol kirántottam és elvesztettem az irataimat. Szerencsére jelentkezett a becsületes megtaláló, a létezésemet bizonyító dokumentumok visszakerültek jogos tulajdonosukhoz, ám az esti programom óhatatlanul késedelmet szenvedett. Pedig Fiala János estjére voltam hivatalos a Fészek Klubba: a Keljfeljancsit temették. Egy keljfeljancsi, ami nem áll fel többé? Igazi XXI. századi paradoxon. A Fészekben pedig (ami eredetileg mozaikszó volna: festők, építészek, színészek, egyéb komédiások) nyilván mi lennénk az egyéb: a rádiós Fiala; meg én, a Magyar Nemzet-es firkász, akit művészileg fejbe kell rúgni.

A Fészek-beli performansz már javában folyt, amikor odaértem. A belépésnél a jegyszedő néni elvette a zártkörű rendezvényre szóló meghívómat, úgyhogy csak halványan emlékszem rá: volt rajta valamiféle utalás a bolondok napjára. A falakon Fialáról szóló cikk-kivágatok (nem reprezentatív válogatásban) és fénymásolt ORTT-levelezések voltak olvashatók, továbbá fotók arról, amint Fiala rádiózik a stúdióban. (A fotókon Fiala kifejezetten szép volt – ismét meggyőződhettem a művészet végtelen hatalmáról, valóságformáló erejéről.)

A pódiumon remek orgánumú színészek és rádiósok olvastak fel Fiala-opusokat, a háttérben a videokivetítőn Woody Allen és Dustin Hoffmann filmjelenetei peregtek, felváltva a holokauszt és egy bikaviadal képeivel. A szövegekből az tűnt ki, hogy Fiala rettenetes, kibírhatatlan, de ezért utáljuk és ezért szeretjük. (Nem kívánt törlendő.) Az esten – a zártkörű meghívókból kiindulva – az elkötelezett barátok lehettek többségben; az elkötelezett ellenségek feltehetőleg távol maradtak. (Erre utal az a tény is, hogy a program egyetlen hangos fütty- vagy sípszó nélkül zajlott le.) Kövér László betétként előadott interjúrészlete alatt andalító zongoramuzsika szólt, Lovas István cikke alatt pattogó német katonainduló. Ha egy marslakó ebből az információhalmazból próbált volna következtetéseket levonni a földi média sajátosságaira nézve, arra a következtetésre juthatott volna, hogy ebben az országban két rádióadó van (Petőfi, Budapest), illetve két újság (legálisan a fejberúgandó Magyar Nemzet, illegálisan meg a jelző nélküli Beszélő). A vezető zenekar pedig a Mindegy, aminek minden második száma Istennel perel. (De egészen jól. És ez nem mindegy.)

A keljfeljancsi nem állt fel, csak – illőképpen a bolondok napjához – átment extrémbe. Fialáról pedig (aki miatt komolyan aggódom, hogy egyszer leferencezik) megtudtuk, hogy a romos János-hegyi kilátóból lenézve Budapestországra a világot akarta, ám később lement a hajléktalanok közé, és most már őt nem akarja a világ. Van ez így.