Forrás: MNO

A pápaválasztó bíborosok nem állhatnak szóba a sajtó képviselőviel, a Vatikán hírzárlatot rendelt el az új egyházfő megválasztásáig. Még mindig ezrek látogatnak a római Szent Péter-bazilikába, az Örök Város eközben lázasan készül az új pápa beiktatására. A Vatikán tegnap fényképeket közölt II. János Pál sírjáról, mely a tervek szerint hétfőtől látogatható.

Még mindig ezrek keresik fel a római Szent Péter-bazilikát, miközben Róma már az új pápa beiktatására készül: az Örök városba másfél millió zarándokot és turistát várnak április 25-től.

Tegnap a Vatikán fényképeket tett közzé II. János Pál pápa sírjáról, amely akkor még zárva volt a zarándokok előtt. A bazilika altemplomában fekvő kis föld alatti terem, ahol a síremlék van, a tervek szerint hétfőtől látogatható.

Hallgatási fogadalom és hírzárlat a Vatikánban

Hallgatási fogadalmat tettek a pápaválasztó bíborosok: az új egyházfő megválasztásáig nem állnak szóba a sajtóval, sem interjút, sem kommentárt nem adnak – jelentette be Joaquín Navarro-Valls vatikáni szóvivő a bíborosok mai tanácskozása után, amelyen már a pápaválasztás volt a téma. A szóvivő az újságírókat egyúttal arra kérte, hogy ne tegyenek föl kérdéseket, s ne kérjenek kommentárokat sem. Joaquín Navarro-Valls hangsúlyozta: hogy II. János Pál boldoggá avatása az új pápa kizárólagos hatáskörébe tartozik.

Karl Lehmann bíboros, a német püspöki konferencia elnöke az Allgemeine Zeitung Mainz című lapnak a hallgatási fogadalom letétele előtt kijelentette: még nem mutatkozott egyértelműen olyan személy, aki II. János Pál nyomdokaiba léphet. A bíborosok egyelőre egymás közt puhatolóznak. Mint mondta: amennyire ő látja, nincsenek egyértelmű esélyesek, sem szilárdan megkötött szövetségek. A bíboros úgy vélekedett: mindenekelőtt hiteles, meggyőződéses és meggyőző utódra van szükség, aki II. János Pálhoz mérhető, ha nem is abban az értelemben, hogy elődje másolatának kell lennie. – A bőrszín, a származás és egyes más, korábban felvetett szempontok jelentősége minimális lesz az ügyben – hangsúlyozta.

Sokatmondó(?) kézfogások

A Vatikánban 9 napos gyász kezdődött II. János Pál temetése után. A világ minden tájáról érkezett csoportok hazaindultak. A Rómába érkezett zarándokok számát a rendőrség 3-4 millióra becsülte; Giuseppe Pisanu olasz belügyminiszter adatai szerint a pápa pénteki temetésére 250 ezer ember gyűlt össze a vatikáni Szent Péter térre és környékére.

A temetésen több mint 200 külföldi delegáció vett részt; több, korábban haragban lévő államférfi fogott kezet egymással a szertartáson. A szíriai vezetés például elismerte, hogy Móse Kacav izraeli államfő pénteken a pápa vatikáni búcsúztatásán kezet fogott Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, de óva intett attól, hogy a kézfogásnak bárki is politikai jelentőséget tulajdonítson. Móse Kacav az izraeli média szerint a szertartáson kezet fogott az Izrael másik ellenségnek számító Irán államfőjével, Mohammed Hatami elnökkel is, ám ezt Hatami Teheránba visszaérve cáfolta. Kibékülésük jeleként kezet fogott II. János Pál pápa temetésén Lech Walesa volt és Aleksander Kwasniewski jelenlegi lengyel elnök is. A két államférfi közti harag az 1995-ös elnökválasztás óta tart. Az elnökjelöltek akkori televíziós vitájában Walesa nem fogott kezet riválisával. Még a pápa temetése előtti napokban is barátságtalan volt a viszony: Walesa nem volt hajlandó egy repülőgépen utazni Rómába a hivatalban levő államfővel. – Kezet szorítottunk, és ezt a pápának köszönhetjük – mondta Kwasniewski elnök. A lengyel külügyminiszter egyébként úgy nyilatkozott: az elhunyt pápa méltó a Nobel-békedíjra.

Csendes gyász Lengyelországban

A szombat is a gyász jegyében telik Lengyelországban. II. János Pál szülővárosban, Wadowicében egy héten át tízezrek – közöttük iskolatársak, barátok – virrasztottak, imádkoztak és emlékeztek Karol Wojtylára. Korábbi érsekségének városa, Krakkó lakóit is az összetartozás érzése hívta a pápa régi szobájának ablaka alá, ahol a II. János Pál kedves dalát, a Bárkát énekelték az emberek, köztük nagyon sok fiatal. A krakkóiak mécsesekkel borították el a pápa szüleinek és fivérének a sírját. A Mária-templom tornyában péntek óta egy éven át minden este 9 óra 37 perckor, a pápa halálának egy héttel ezelőtti időpontjában a Bárkát fújja a két tűzoltó kürtös. A gyász napjaiban a lengyelek megdöbbentő egységről, egymás iránti szolidaritásról tettek tanúbizonyságot. Kwasniewsky fehér forradalomnak nevezte a hét történéseit. Reményét fejezte ki, hogy ez a méltóságteljesen lecsendesült különös Lengyelország kiállja az idő próbáját.

Kína nem közvetített

Bár a Szentatya temetését szinte az egész világon figyelemmel kísérték, a kínai tömegtájékoztatásban a szertartásra vonatkozó egyetlen utalást a pekingi külügyminisztérium közleményének ismertetése tartalmazta, amely elítélte Csen Suj-pien tajvani elnök jelenlétét a temetésen. Kína a héten hevesen tiltakozott Csen Suj-pien vatikáni jelenléte ellen, és közölte: rosszallása jeléül nem képviselteti magát az eseményen.

Gyászmise az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban

Szombat este rekviemet tartottak II. János Pál pápáért a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban. A gyászmisét Horváth Zoltán István terézvárosi plébános celebrálta. A katolikus szertartás után imát mondott Cselovszky Ferenc, a Deák téri evangélikus templom vezető lelkésze és Fröhlich Róbert főrabbi is.

(Magyar Rádió, Uno.hu, Hír Televízió, Híradó)

Comments are closed.