
George Bush amerikai elnöktől Clint Eastwood színész-rendezőn át a dalai lámáig terjed a világ 100 legbefolyásosabb emberének a névsora a Time magazin legfrissebb számának összeállítása szerint.

A „Kábítószer Ellen” elnevezésű alapítvány és az Izraeli Külügyminisztérium ezentúl folyamatosan tájékoztatja a külföldre látogató izraeli állampolgárokat kábítószer fogyasztása és birtoklása kapcsán az adott országban hatályban levő jogszabályokról.

A bűvös négyes szám adta az ötletet, hogy ez a zene a szimfónia műfajában íródjon, lévén, hogy a szimfónia is négy tételből áll. Nem ismeretterjesztő koncertről van szó, sőt a liturgia helyét sem akarja átvenni ez az előadás.

A vatikáni bazilika altemploma a pénteki temetés után még vasárnap is zárva volt, de az ígéretek szerint néhány nap múlva kinyit.

Egy fiatal izraeli férfi meggyilkolta barátnője volt szerelmét, csak azért, mert a férfi megsimogatta a lányt.

Nem tűrik meg az újnyilasokat az angyalföldi Dagály utca egyik házának lakói.

Őrizetben marad az az izraeli lány, aki egy mobiltelefon okozta vita miatt verte meg barátnőjét.

Az izraeli rendőrség zsarolással vádol egy fiatal párt. Az élettársak megfenyegették az udvarlót, ha nem fizet, feljelentik szexuális zaklatésért.

Amerika és Ausztrália után, most Izraelben is bevezetik a gyógyítás egy különleges módszerét. A lényeg abban rejlik, hogy a páciensnek ki sem kell tennie a lábát otthonról és mindez a modern technológiának köszönhető. Pszichológus és páciens konferenciabeszélgetést folytatnak.

Ezernyolcszáz magyar vesz részt május 5-én a lengyelországi auschwitzi haláltáborban rendezendő Élet menetén – jelentették be a szervezők Budapesten.

Egy fiatal pár pisztollyal fenyegette meg a kocsijukat megállító rendőrt Izraelben.

Az El-Al légitársaság egyik stewardesse, kiesett az éppen felszállni készülő repülőgépből.

Voltak nemzetek, amelyeknek a szemében a ‘szabadság angyala’ volt II. János Pál. Ugyanakkor az embernek, aki túlélte a náci terrort és a kommunizmust, egész életében egy hit és transzcendencia nélküli világ rémképe lebegett szeme előtt. ‘Az Isten nélküli világ nem más, mint ember nélküli világ’ – ez volt hitvallása.

Több mint húsz alkalommal kíséreltek meg ellene merényletet, a legsúlyosabbat, amikor 1981. május 13-án a római Szent Péter téren a török Ali Agca közvetlen közelről lőtt rá, csak csodával határos módon élte túl.

II. János Pál nagy pápa volt, aki hosszú időre meghatározza az egyház életét és talán bizonyos szempontból a világét is – mondta Erdő Péter bíboros.

Hatodik alkalommal rendeznek Nemzetközi Csipkekiállítást és ezúttal Cseh Csipkebemutatót április 22-május 8-ig Kiskunhalason a Csipkeházban.

A halálos beteg II. János Pál pápa válságos állapota az ADNKronos olasz hírügynökség jelentése szerint egyelőre stabilizálódott. Lengyelországtól a Fülöp-szigetekig, Kenyától Peruig hívő keresztények, izraeliták és muzulmánok milliói imádkoztak szombaton II. János Pál pápáért.

A vodka végzett első helyen a kedvenc italok listáján, maga mögé szorítva az eddig legkedveltebb italt, a sört.

A világ minden tájáról összesereglett hívők imádkoztak péntek délelőtt a Szent Péter téren. A zarándokok elfogódottan és aggodalommal pillantottak fel az apostoli palota ablakaira, amelyek mögött II. János Pál haláltusáját vívja. Lengyelek egy csoportja égő gyertyákkal a kezében várakozik. ‘Turistaként érkeztünk Rómába, de amikor értesültünk a pápa állapotáról, azonnal ide siettünk’ – mondta egyikük. Az asszonyok közül többen sírtak, miközben a szentatyáért fohászkodtak.

Eyal Berkovic, az izraeli válogatott középpályása 9 év angol légióskodás után hazatért, és egyéves szerződést írt alá a Maccabi Tel Avivval. A kontraktus részleteit nem hozták nyilvánosságra a felek, mindössze annyit árultak el, hogy kölcsönös elégedettség esetén meghosszabbítják a szerződést.