Forrás: MA

A bűvös négyes szám adta az ötletet, hogy ez a zene a szimfónia műfajában íródjon, lévén, hogy a szimfónia is négy tételből áll. Nem ismeretterjesztő koncertről van szó, sőt a liturgia helyét sem akarja átvenni ez az előadás.

Mondd el fiadnak- hangzik a parancs, de elmondhatjuk bárkinek, azoknak, akik ismerik az egyiptomi kivonulás történetét, és azoknak is, akik semmit nem tudnak róla. Mondd el mindenkinek, mondd el a zene, a művészet nyelvén – így gondolják ezt a zenészek, és ezzel a szándékkal írta meg a zenét Balogh József klarinétművész.

A zene olykor ismerős zsidó dallamokat villant fel, utal az ünnephez kapcsolódó dallamokra, és egy dolog biztos: aki hallgatja, igen jó zenét hall, jól érzi magát és elmosolyodik. Lehet ezt így is? Úgy látszik, igen. Tessék kipróbálni!

Balogh József

Klarinétművész, tanár, zeneszerző. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát, pályakezdőként számos zenei verseny győztese (Prága, Grác, Budapest). A Magyar Állami Operaház és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának volt szólóklarinétosa hosszú éveken keresztül.

A rendkívüli virtuozitással rendelkező előadóművész jól ismert sokoldalúságáról, a komolyzene mellett más zenei stílusok -jazz, klezmer, world music, cigányzene, népzene- kitűnő ismerője és művelője. Szaxofonon és tárogatón is játszik. Nívódíjas stúdió felvételeket, hanglemezeket készít (Naxos, Hungaroton). Külföldi és hazai fesztiválok szólistája, aki mesterkurzusokat, workshopokat vezet, és vendégprofesszora volt több amerikai egyetemnek (University of Oklahoma, Idaho State University, University of North Texas).

A Berlini, Bécsi Filharmonikusok és a Bécsi Rádió klarinétosaiból álló Interclarinet nemzetközi quintett magyar tagja. Az Európa Művészeti Iskola igazgatója, az Interclarinet Mesteriskola vezetője, a Beethoven program, hallássérültek zenei oktatását segítő program elindítója, támogatója. A „Négy Évszak a Dunán” Kistérség-régió Fesztivál művészeti vezetője.

Balogh József:

Hagada Klezmer Szimfónia

„Négy pohár bor”

2005. április 17-én vasárnap 19.00 órakor

Merlin Színház, 1052 Budapest, Gerlóczy u. 4.

Közreműködnek:

Balogh József – klarinét

Mezei Gábor – harmonika

Botos Tibor – gitár

Zsákai Ferenc – zongora

Soós Balázs – bőgő

Boegán Péter – ütőhangszerek

Szövegét összeállította: Balla Margit

Comments are closed.