Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2007. március 16.
Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. március 16.
A nemzeti ünnepen lapzártánkig nem történt provokáció: nem voltak antiszemita jellegű zavargások, atrocitások. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke az ünnep előtt a Reutersnak, majd a hazai médiumoknak nyilatkozva beszélt az antiszemitizmus rendkívüli erősödéséről, s egyben a március 15-i megemlékezésektől való távolmaradásra hívta fel zsidó származású honfitársait. Feldmájer Péter nyilatkozata ellen több zsidó szervezet és magánszemély is tiltakozott.
Csurka szerint új választásokat kell kiírni (Fotó: Horváth Péter Gyula)
„Ától cettig” magára vállalt minden felelősséget a 2001 szeptemberi New York-i merényletért a négy éve amerikai fogságban lévő Halid Sejk Mohamed. Elismerte: a híres londoni óratornyot, a Big Bent is fel akarta robbantani.
Véglegesítették tegnap a palesztin nemzeti egységkormány listáját, de egy izraeli szóvivő máris közölte: az izraeli kabinet nem fog együttműködni az új palesztin kormánnyal.
Táncsics Mihály írásaiból
Az izraeli kormányfő elismerte népszerűtlenségét, de közölte, hogy így is folytatja az ország vezetését.
Új választások követelésével emlékezett meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról csütörtökön Csurka István pártja budapesti rendezvényén.
Ne hagyjuk, hogy gyűlölet osszon meg minket és a Duna-völgyi népeket, ne hagyjuk, hogy puccsal kacérkodók megdönthessék a demokráciát – ismertette a Nagy Imre Társaság nyilatkozatát Donáth Ferenc a szervezet március 15-i megemlékezésén, Budapesten.
A magyarok nemzeti ünnepet tartanak csütörtökön, de a nemzeti színű lobogók tengerében elszórtan „piros-fehér csíkos zászlók baljós szigetei” is feltűnnek – írta csütörtöki budapesti tudósításában a The Times.
Kiküldött tudózsidónk jelenti…

Tudózsidónk őszintén bevallja, hogy a zsidóság többségének nevében nyilatkozó főmazsihisznyik tévészózatára azonnal összerottyantotta magát. Azonban alig néhány nap múltán a zsidóság másik nagy többsége nevében nyilatkozó (majdnem) félszáz ellenmazsihisznyik szerencsésen feloszlatta a rettegését, és elhatározta, hogy rettenthetetlen hitsorsosait az ünnep helyszínén interjúvolja meg.
Az összetartozásról beszélt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a tömegoszlatás idején a Művészetek Palotájában foghíjas padsorok előtt ünnepi beszédében.
Szélsőjobboldaliaknak és szkinhedeknek minősítették a nyugati hírszolgálati irodák a március 15-i Andrássy úti zavargás részvevőit.
Az új palesztin egységkormányt – amelynek listáját csütörtökön terjesztette a miniszterelnök a palesztin államfő elé – üdvözölte az arab világ, de csak hűvösen fogadta az Egyesült Államok és Európa. Izrael pedig kerek perec elutasította, hogy együttműködjön vele.
Bayer Zsolt
Népszabadság * Megyesi Gusztáv * 2007. március 16.
Népszabadság * Romhányi Tamás Schwartzenberger István * 2007. március 16.

