Forrás: Magyar Hírlap

A nemzeti ünnepen lapzártánkig nem történt provokáció: nem voltak antiszemita jellegű zavargások, atrocitások. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke az ünnep előtt a Reutersnak, majd a hazai médiumoknak nyilatkozva beszélt az antiszemitizmus rendkívüli erősödéséről, s egyben a március 15-i megemlékezésektől való távolmaradásra hívta fel zsidó származású honfitársait. Feldmájer Péter nyilatkozata ellen több zsidó szervezet és magánszemély is tiltakozott.

Vegyes visszhangra talált a hazai közéletben Feldmájer Péternek a márciusi ünnepségekre vonatkozó nyilatkozata: a politika ezúttal nem reagált élesen, a hazai zsidóságot viszont megosztotta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének megnyilvánulása. Feldmájer a brit hírügynökség után az MTI-nek és más hazai médiumoknak is interjút adott, ezekben megerősítette korábbi álláspontját: véleménye tükrözi az egész szervezet nézetét is, s „itt az ideje szembenézni a valósággal…, régóta nem volt ilyen intenzitású antiszemitizmus Magyarországon”.

A Zsidók vagyunk és nem félünk című nyílt levél aláírói – köztük Heller Ágnes filozófus, Szántó T. Gábor író, a Szombat című lap főszerkesztője és Gadó János szociológus, a Szombat szerkesztője is – másként látják a helyzetet, és „teljességgel elhibázottnak” ítélik Feldmájernek a távolmaradásra felszólító felhívását. Az aláírók szerint az elmúlt hónapok során tapasztalt utcai erőszak és agresszió az egész magyar társadalom problémája és nem elsősorban a magyarországi zsidóságé.

A nyilatkozatnak a napi aktualitáson túlmutató üzenete is van. „Nem szeretnénk kisebbíteni az antiszemita jelenségek veszélyét, de végre ki kell jelenteni: a hivatalos zsidó vezetők ezzel kapcsolatos kommunikációja gyakorta öncélú. Természetesen fontos emlékezni és emlékeztetni a holokausztra…, de előre kell tekinteni! Végre a judaizmus hagyományos értékeit, közösségünk eredményeit, kulturális értékeinket, közös történelmünket is hangsúlyoznunk kellene önmagunk és a többségi társadalom előtt” – áll a közleményben.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség szintén szerencsétlennek tartja Feldmájer március 15-tel kapcsán tett megnyilvánulásait. „Március 15. a zsidóké is, azoknak az ünnepe, akik azonosulnak a szabadság eszméjével” – áll a szervezetnek MTI-hez eljuttatott közleményében. Megszólalt a Magyar Cionista Szövetség is, kijelentve: „Ez a nap (március 15.) fontos ünnepe a zsidó közösségnek is, amely a szabadságharc alatt nyerte el először egyenjogúságát, amelyért számos zsidó életét és vérét is áldozta.”

MH-összeállítás

Comments are closed.