Táncsics Mihály írásaiból
A fővárosban a forradalmi hév csillapulván, a polgárok közt viszály támadt; tudniillik a német polgárok nagyobb száma, élükön az ideiglenesen választott polgármester Rottenbiller Lipóttal, nem akarta engedni, hogy a zsidók is nemzetőrökké lehessenek; s a németek kinyilatkoztatták, hogy a zsidókkal egy sorban nem szolgálnak. Én a jogegyenlőség szempontjából nem helyeselhettem a németek eljárását, következőleg a zsidók óhajtását pártoltam, s mivel a magam lapja még akkor nem indult volt meg, a Március Tizenötödike című politikai lapban pedig kevéssel előbb egy cikkemet nem adták ki, állítván, hogy kéziratom elveszett: nem lehetett szándékomba más cikket adni oda be, hogy majd azt is elveszettnek mondhassák; Vahot Imrének Divatlap című újságában közöltem tehát nézetemet a vallás miatt meghasonlott polgárok versengési ügyére nézve; és abba kimondám, hogy nem igazság a polgároknak egy részét a jogokból kizárni, vagy a kötelesség alól fölmenteni, csak azért, mert ők másként tisztelik mindnyájunk Istenét. Ha a természeti jogokat vonakodunk mindenkire kiterjeszteni, félő, hogy a nagyszerű esemény majd komédiává törpül.
Ezért a pesti német polgárok ellenem föllázadtak, kiáltozván, hogy ha tudták volna, miszerint én a zsidóknak fogom pártjukat, hogy azoknak vagyok barátjuk, börtönömből ki nem szabadítottak volna. Határtalan dühökben agyonlövéssel is fenyegettek, holott én csak a szoros igazság szavát hangoztattam. Nem törődve a fenyegetéssel, felszólítám a zsidó ifjúságot, hogy ne erőlködjék az ellene felingerült német polgárok közé nemzetőrül sorakozni, hanem alakuljanak ideiglenesen külön testületté, teljesítsék eképpen polgári kötelességüket, és kinyilatkoztatám, hogy én is soraikba állok, míg majd a hangulat váltakozik, s az ügy békésen, mindegyik fél megnyugtatására elintéztetik. A zsidó fiatal emberek egyesültek, sorakoztak, magyar ifjak is csatlakoztak hozzájuk, s engem vezérkapitányukul közfelkiáltással megválasztván, díszkarddal ajándékoztak meg.
Minthogy az egész zsidó csapat egy tagjának neve sem hangzott magyarosan, engem fölkértek, hogy adjak mindegyiknek magyar nevet, akár előbbi neveiket módosítva, akár újat gondolva ki. Megtörtént. A dolgok változtával utóbb új magyar neveiket elhagyogatták, tudtommal csak Kohn tartá meg az általam adott Kohányi magyar nevet.
