2006.10.02., 2006. évfolyam, 39. szám

2006.09.28., 2006. évfolyam, 39. szám

2006.09.28., 2006. évfolyam, 39. szám

2006.09.28., 2006. évfolyam, 39. szám

A nemzetközi közösségnek nem marad más választása, mint szankciókat bevezetni Teherán ellen, ha Irán nem függeszti fel urándúsító tevékenyégét – jelentette ki kedden a szaúd-arábiai látogatáson tartózkodó Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter.

Betűméret +-

Az első fordulót október 19-én játsszák le a csapatok, a döntőt május 16-án rendezik Glasgow-ban.

A VI. és VII. kerület határán nem ritka a 600 ezer forintos négyzetméterár sem

Az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni központjában kedden elkészítették az UEFA Kupa csoportkörének sorsolását

Index

Index/MTI

NOL * Népszabadság Online * 2006. október 3.

Ketten meghaltak és 21-en megsebesültek hétfő este a Gáza-övezetben és Ciszjordániában a két palesztin szervezet, a Fatah és a Hamász közötti összecsapásokban. A Hamász bejelentette, hogy a kormányzati intézmények beszüntetik a munkát.

Ketten meghaltak és 21-en megsebesültek hétfő este a Gáza-övezetben és Ciszjordániában a két palesztin szervezet, a Fatah és a Hamász közötti összecsapásokban. A Hamász bejelentette, hogy a kormányzati intézmények beszüntetik a munkát.

Ketten meghaltak és huszonegyen megsebesültek hétfőn a Hamasz és a Fatah rivális palesztin szervezetek közötti újabb összecsapásokban.

Előző nap nyolc halálos áldozata és 130 sebesültje volt a harcoknak Gázában és Ciszjordániában

Világgazdaság

A galíciai RC Deportivo a kilencvenes években felzárkózott a tradicionális nagycsapatok mellé Spanyolországban, rendre dobogón végzett, sőt, bajnokságot is nyert, nem véletlenül kapta a SuperDepor becenevet. Mostanában viszont másként szólítják a gárdát a spanyol sajtóban: a kék-fehéreket csak BabyDeporként emlegetik, mivel a csapatban rengeteg fiatal játékos szerepel.

Az izraeli légierő egyik gépe támadást intézett a Gázai övezet ellen. A gép legalább egy rakétát lőtt ki egy hán-júniszi vasműhelyre: két környékbeli lakos megsebesült.

Labdarúgás