Hoszni Mubarak egyiptomi és Mahmúd Abbász palesztin elnök és Iszmail Hanije miniszterelnök felhívásai ellenére folytatódtak a palesztin belharcok a Fatah és a Hamasz hívei között. Míg Gáza térségében valamennyire megnyugodtak a kedélyek, újabb összetűzésekről érkeztek hírek a Nyugati part városaiból. A harcok négy újabb halálos áldozatot követeltek, a halottak száma immár eléri a tizennégyet, a sebesültek száma meghaladja a százat.
Játéknapok: október 19.november 2.november 23.november 29-30.december 13-14.
Az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni székházában tegnap kisorsolták a kontinens második számú klubtornájának csoportjait. Az UEFA-kupa negyven együttesét nyolc ötösbe sorolták, s az első blikkre nyilvánvaló, hogy könnyű csoport nincs, valamennyi rendkívül kiegyensúlyozott. Főleg az a H jelű. Nem vicc: hű, de kemény egy csoport!
Ellenállnak a Kossuth tériek az oszlatásnak
2006. szeptember 27. (9. oldal)
A főpolgármester karrierje kommunikációs tevékenységének köszönhető, a hanyatlást hatásos píár és marketing ellensúlyozza
Népszabadság * Serfőző Melinda * 2006. október 4.
Eddig tizenkét ember vesztette életét
A kormányfő a lemondás elutasításával a földhözragadt baloldali, a köztársasági elnök a felülemelkedésnek álcázott jobboldali ízlésre mutatott példát
Népszabadság * Ungváry Rudolf * 2006. október 4.
Abbasz támogatását kérte Rice a mérsékelt arab államoktól
Abbasz támogatását kérte Rice a mérsékelt arab államoktól
A legtekintélyesebb német vállalatok által szponzorált díjat azoknak a külföldi, illetve hazai személyeknek ítélik oda, akik tevékenységükkel hozzájárultak a német egység helyreállításához
A támadásban öt palesztin radikális megsebesült
Nagy Kyra a fehérorosz Jekatyerina Dzehalevics oldalán bejutott a második fordulóba a 145 ezer euró összdíjazású taskenti tenisztorna párosversenyében. A magyar játékos egyesben az első körben búcsúzott.
Az Index ismerteti a vezető londoni befektetési házak kedden kiadott elemzéseit. A cikk címe: Gyurcsány kirúgásával magát végezné ki a koalíció. Az elemzők szerint a bizalmi szavazás kedvező kimenetele támogatást ad majd a befektetői hangulatnak.
Az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni központjában kedden elkészítették az UEFA-kupa csoportkörének sorsolását.

