Eddig tizenkét ember vesztette életét
Halállal fenyegették meg a kormányzó Hamasz vezetőit a Fatah fegyveresei, tovább eszkalálva ezzel az eddigi legsúlyosabb belső hatalmi harcot.
Tegnap nem voltak harcok Gázában (fotó: Reuters – Mohammed Szalem)
A két rivális palesztin szervezet – a kormányzó Hamasz és a Mahmud Abbasz elnök vezette Fatah – vasárnap kezdődött összecsapásaiban eddig tizenkét ember vesztette életét, és százhúsznál többen megsebesültek – jelentette a Reuters.
Az erőszak az után lángolt fel ismét a két szervezet között, hogy gyakorlatilag zsákutcába jutottak a palesztin egységkormány létrehozását célzó erőfeszítések, és még nincs is vége. A Fatah fegyveres szárnya, az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai tegnap halállal fenyegette meg a Hamasz vezetőit, köztük az önkéntes szíriai száműzetésben élő Haled Mesalt, Szaid Szejam belügyminisztert és Juszef al-Zahart, a belügyi tárca egyik magas rangú tisztségviselőjét, a Hamasz milíciájának vezetőjét. Őket tartják felelősnek a szervezetükhöz tartozók halálért. (Mesalt egyébként már az izraeliek is likvidálni akarták – emlékeztetett jelentésében a Haarec. A kilencvenes években Ammánban kíséreltek meg ellene merényletet, ami súlyosan megrontotta annak idején az izraeli-jordániai viszonyt.)
A Fatah fegyveresei tegnap magyarázat nélkül bezárattak minden iskolát a Gázai övezet középső részén. Az oktatókat és a diákokat hazaküldték. A fegyveresek égő autógumikkal lezártak egy fontos útkereszteződést is a térségben, a Hamasz-kormány távozását követelve.
Rice nyugalmat sürget
Az erőszak leállítását sürgette a Közel-Keleten tárgyaló Condoleezza Rice. Az amerikai külügyminiszter a szaúd-arábiai Dzsiddában megismételte: a palesztinoknak olyan kormányra van szükségük, amely elkötelezett a nemzetközi békefolyamat folytatása mellett, elismeri Izraelt, és elutasítja az erőszakot. Erre azonban a Hamasz vezette kabinet változatlanul nem hajlandó, Iszmail Hanije miniszterelnök pedig egyenesen azzal vádolja Rice-ot, hogy az „oszd meg és uralkodj” elvet alkalmazza. Hanije felszólította az arab és az iszlám országokat, hogy „ne szolgálják az amerikai kormányzat érdekeit”. (reuters) A két szervezet fegyveresei között tegnap lapzártáig nem voltak újabb összecsapások, a szópárbaj azonban folytatódott. A Fatah egyik vezető tisztségviselője, Szufian Abu Zaida a kormány politikájának gyökeres megváltoztatását követelte új választások kiírása vagy nemzeti egységkormány létrehozása által. „A Hamasz csődöt mondott, nem képes biztosítani a politikai és diplomáciai igényeket. Ez vezetett a mostani veszélyes helyzethez” – jelentette ki az izraeli rádiónak.
Egy friss felmérés egyébként azt mutatja, hogy ha ma lennének a választások, a Fatah legyőzné a Hamaszt. (Előbbi a szavazatok 32, utóbbi 30,5 százalékát kapná.) A palesztin politikusok közül Iszmail Hanije kormányfő élvezi leginkább a választók bizalmát.
Izrael közben tegnap feloldotta a palesztin területek pénteken bevezetett teljes zárlatát, amelyet a jom kippur idejére vezettek be.
MH

