Forrás: Index

Index/MTI

A Fatahhoz közeli al-Aksza Mártírjai Brigád terroristái röplapokon és közleményben tájékoztattak arról, hogy a vasárnap óta tartó fegyveres válság kirobbantóit, a Hamász több vezetőjét megölik. A Gázai övezetben és a Ciszjordániában kirobbant harcok tovább eszkalálódhatnak a Palesztin Hatóság területein belül. Hétfőn a kormányhivatalokat, kedden az iskolákat záratták be.

A palesztin területeken kormányzó szélsőséges Hamász vezetőit fenyegetik halállal azok a röplapokat, melyeket az ellenlábas Fatahhoz kötődő szélsőséges terrorcsoport, az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai kezdtek terjeszteni kedden. Előző nap heves összecsapások törtek ki a két rivális szervezet fegyveresei között a Gázai övezetben és Ciszjordániában.

Hétfőn a Hamász bezáratta a kormányhivatalokat, mert mint a szóvivő elmondta, több tisztségviselőjüket megpróbálták elrabolni. A vasárnap óta tartó összecsapásoknak eddig összesen 12 halálos áldozata és 100 sebesültje van. A keddi fenyegetés a Fatah és a Hamász között dúló hatalmi harc eszkalálódását jelentheti, írja a Reuters.

Felelősöket akarnak kivégezni

A terrorcsoport megerősítette, hogy a röplapok hitelesek. Ezekben azzal fenyegetőznek, hogy kivégzik Szaíd Szajjám belügyminisztert, Kaled Mesált, a Hamász Szíriában élő politikai vezetőjét és Juszef Zahart, a kormánypárt terrorcsoportjának vezetőjét. A Reuters hírügynökséghez eljuttatott közleményükben kifejtették, hogy a halálos áldozatokért ezeket a vezetőket tartják felelősnek.

„Az al-Aksza nevében, a szülőföldön és szétszórtan élők vezetőjeként bejelentjük, hogy minden erőnkkel és őszinteségünkkel megöljük a zendülés kitervelőit, Kaled Mesált, Szaíd Szajjámot és Juszef Zahart, és ezt mindaddig folytatjuk, amíg az erkölcstelenség szítóival példát nem statuálunk” – olvasható a közleményben.

Olaj a tűzre

A Hamász egyik törvényhozója, Musir al-Maszri szerint az al-Aksza olajat öntött a tűzre. Elmondta, hogy a Hamász nem bocsát meg a „puccs vezetőinek”, ha bármelyik vezetője célzott támadás áldozata lesz. Az al-Aksza szóvivője természetes reakciónak nevezte a kiadott közleményt, miután Szajjám az utcára küldte embereit, hogy vegyék át a Gáza utcái fölötti hatalmat, és verjék szét a bérük kifizetésért tüntető rendőrök tömegét.

Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik főtanácsadója szerint az elnök komolyan mérlegeli a rendkívüli kormány megalakítását vagy az előrehozott választások kiírását, hogy mihamarabb véget vessen a válságnak.

Bezáratták az iskolákat

A Fatahhoz kötődő fegyveresek kedden magyarázat nélkül bezárattak minden iskolát a Gázai övezet középső részén. Az oktatókat és a diákokat hazaküldték. A fegyveresek égő autógumikkal lezártak egy fontos útkereszteződést is a térségben.

Vasárnap a Hamász-kormány márciusi hivatalba lépése óta kitört legsúlyosabb összetűzésekben nyolcan meghaltak, és százharmincan megsebesültek. Hétfőn ketten haltak meg és huszonegyen megsebesültek újabb összetűzésekben. Az erőszak azután lángolt fel ismét a Hamász és az Abbász vezette Fatah között, hogy gyakorlatilag zsákutcába jutottak a palesztin egységkormány létrehozását célzó erőfeszítések.

Izrael kedden feloldotta a palesztin területek pénteken bevezetett teljes zárlatát, közölte a hadsereg. A zárlatot gyakorlatilag a jomkipúr zsidó ünnep idejére vezették be. Mint a katonai közleményben olvasható, a feloldásnak politikai oka van, és a biztonsági helyzet értékelése után döntöttek róla.

Comments are closed.