Kofi Annan ENSZ-főtitkár a libanoni vezetőkkel folytatott bejrúti tárgyalásai során elsősorban az elrabolt izraeli katonák szabadon bocsátásáról és a fogolycsere lehetőségeiről folytatott eszmecserét. „A Libanon elleni izraeli légi, szárazföldi és tengeri blokád sérti az arab ország szuverenitását, és megalázó annak népe számára” – szögezte le Annan.
Hamarosan tárgyal az újvidéki városi parlament illetékes bizottsága arról a kezdeményezésről, hogy többé ne legyen Zoran Djindjics utca a vajdasági székvárosban – értesültek szerbiai lapok. A hatalmon levő Szerbiai Szocialista Párt (SPS) követelésére arról is döntenek, hogy kapjon-e utcát Szlobodan Milosevics néhai diktátor (archív képünkön hágai tárgyalására kísérik). Újvidéket az SPS, a Szerb Radikális Párt (SRS) és a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) koalíciója uralja.
Ma a világ egyetlen számottevő tényezője sem vonja kétségbe, hogy a Hezbollah egy Iránból és Szíriából kézivezérelt iszlamista-síita katonai szervezet, amely Izrael megsemmisítésére törekszik. Schöpflin György nem tartozik e számottevő tényezők közé.
A IX. Zsidó Nyári Fesztivál sokszínű, gazdag programjának egyik kiemelkedő eseménye lesz Saint-Saëns Sámson és Delila című háromfelvonásos operája, amely koncertszerűen hangzik fel csütörtökön a Dohány utcai Zsinagógában. Sámsonként Bándi Jánost hallhatják, aki ebben a szerepben hamarosan Németországban is bemutatkozik, Delilát pedig Wiedemann Bernadett kelti életre.
Géniuszok éve címmel rendezik Horváth Mária dalestjét a Corinthia Grand Hotel Royalban, ma 19 órai kezdettel (Budapest, Erzsébet krt. 43-49.) közremüködik Szokolay Balázs. Az idei esztendő a nagy zeneszerzők jubileumainak éve. Idén emlékezik meg a világ Wolfgang Amadeus Mozart születésének 250., Bartók Béla születésének 125. és Dimitrij Sosztakovics születésének 100. évfordulójáról, de Kurtág György is ebben az esztendőben ünnepli 80. születésnapját.
férfiak: Lopez (spanyol)-Ljubicic (horvát, 3.) 6:3, 6:3, 6:3, Robredo (spanyol, 6.)-Saretta (brazil) 6:2, 6:1, 6:2, Bagdatisz (ciprusi, 8.)-Waske (német) 7:6, 7:6, 6:3, Roddick (amerikai, 9.)-Serra (francia) 6:2, 6:1, 6:3, Ferrer (spanyol, 11.)-Almagro (spanyol) 7:6, 7:6, 6:1, Malisse (belga)-Nieminen (finn, 13.) 6:4, 7:5, 6:2, Juzsnyij (orosz)-Hrbaty (szlovák, 19.) 7:5, 6:1, 6:3, Djokovic (szerb, 20.)-Young (amerikai) 4:6, 6:3, 6:0, 6:1, Srichaphan (thaiföldi)-Acasuso (argentin, 24.
2006. augusztus 23. (8. oldal)
2006. augusztus 23. (10. oldal)
Népszabadság * Schwartzenberger István * 2006. augusztus 30.
Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. augusztus 30.
Ahmadinezsad tévévitában tisztázná Bushsal a világ gondját
Népszabadság * Révész Sándor * 2006. augusztus 30.
Az SZDSZ Új Generációjának aktivistái zavarták meg Tarlós István kampánykörútját az újlipótvárosi zsinagóga előtt. A független főpolgámester-jelöltet azzal vádolták, hogy a szélsőjobb jelöltje, és a liberális fatalok ezért megtiltották volna Tarlós Istvánnak, hogy belépjen a Hegedűs Gyula utcai zsinagógába. A független jelölt visszautasította a provokációt és a kirekesztő vádaskodást – olvasható a Hír TV portálján.
Az ENSZ reméli, hogy péntekig megkettőzi jelenleg két és fél ezer fős dél-libanoni békefenntartó erőinek a létszámát – közölte Kofi Annan, a világszervezet főtitkára Jeruzsálemben.
Bezárás | Nyomtatás
2006. augusztus 29. 21:02
A szlovák rendőrség őrizetbe vette kedden Besztercebányán egy újnáci csoport vezetőjét és 11 szimpatizánsát az 1944-es fasisztaellenes szlovák nemzeti felkelés évfordulóján rendezett központi ünnepségen.
Bezárás | Nyomtatás
2006. augusztus 29.
A csoport az 1944-es fasisztaellenes felkelés évfordulóján rendezett központi ünnepséget próbálta megzavarni – a fiatalok korábban rendszeresen szidalmazták a magyarokat is

