Forrás: NOL

Népszabadság * Révész Sándor * 2006. augusztus 30.

Alighanem mindenki számára nyilvánvaló, hogy azok a magyarok, akik magyarországi focimeccseken a szlovákokat mocskolják, és azok a szlovákok, akik szlovákiai focimeccseken a magyarokat mocskolják, hasonlítanak egymásra.

Az azonban, attól tartok, kevésbé nyilvánvaló, hogy nemcsak egymásra hasonlítanak ők, a marginális veszettek, hanem konszolidált, békés polgárok millióira is, akik soha nem csatlakoznának hozzájuk, sőt mélyen elítélik őket. Csak éppen ők is úgy gondolják, hogy az állam – a nemzeté. Szlovákia a szlovák nemzeté, Magyarország a magyar nemzeté. Ahogy Orbán Viktor egy régi interjújában példás tömörséggel megfogalmazta: “Az állam nem más, mint a nemzet közjogi kifejezése, a nemzet pedig nem más, mint mi, magyarok, tizenötmilliónyian.” (Magyar Nemzet, 2002. július 13.)

Aki ezzel egyetért, nem gondolhat mást, mint hogy a Szlovákia nevű állam a szlovák nemzet “közjogi kifejezése”, mégpedig az összes szlováké, éljen bár Kassán, Tótkomlóson vagy a Déli-sarkon, a Magyarország nevű állam pedig a magyar nemzet “közjogi kifejezése”, mégpedig mind a tizenötmillióé, éljen bár Kassán, Tótkomlóson vagy a Déli-sarkon. (Az Izrael nevű állam pedig a zsidó nemzeté, mégpedig az összes zsidóé, éljen bár Jeruzsálemben, Pesten vagy a Déli-sarkon).

Kevesen lobogtatják Szlovákiában a “Halál a magyarokra!” transzparenst, de sokan gondolják: nem normális dolog, hogy Szlovákia állampolgára ne legyen szlovák. Kevesen lobogtatják Magyarországon a “Felvidék, kitartás!” föliratot, de sokan gondolják: nem normális dolog, hogy a felvidéki magyarok lakóhelye nem Magyarország.

A gyilkolni kész, soviniszta fenevadak és a békésen borongó, passzív nacionalisták között hatalmas távolság van. És a kettő között rengeteg fokozat. Még a kis különbségek is fontosak, hát még a nagyok. De bizony a hasonlóságok is fontosak. Nemcsak az, ami elválasztja, de az is, ami összeköti az említetteket. A közös gyökérzet. Ahol baj van a “szélsőségesekkel”, ott nemcsak velük van baj, hanem a konszolidált közegben elterjedt, bevett gondolattal is, amelyet ők szélsőségesen képviselnek. Minél elterjedtebb egy gondolat, annál szélesebb lesz a szélsősége és fordítva. Magyarországon a – fönt idézett értelemben vett – nemzetállami gondolat hívei nevezik magukat nemzeti politikusoknak. Ez a gondolat pedig nem használ sem a nemzetnek, sem az országnak, sem az egyiknek, sem a másiknak, hanem árt nekik.

Az a két feltétel, hogy egy állampolgári közösség egy nemzet tagjaiból álljon, és hogy egy nemzet tagjai valamennyien ugyanahhoz az állampolgári közösséghez tartozzanak, gyakorlatilag külön-külön sem teljesülhetnek, együttesen pedig végképp nem. A nemzetállami gondolkodás tehát föltételezi a folyamatos nemzetek közötti harcot egy elérhetetlen cél érdekében. Egyrészt az “anyaország” “idegen”, azaz nem az “anyanemzethez” tartozó polgárainak beolvasztásáért vagy elűzéséért, másrészt az “anyanemzet” tagjai által lakott, de az “anyaországon” kívüli területek megszerzéséért. A nemzetállami gondolkodás mérsékelt hívei mérsékelt formában, a “realitások” keretei között, az alkalmas pillanatra várva vívják a harcukat, a szélsőségesek pedig túllépnek a taktikai, etikai és illendőségi megfontolásokon. A mérsékelteknek több szempontjuk van, a szélsőségeseknek csak egy. De valamennyien szembenállnak azokkal, akik a nemzetük (a nemzetek) javát a nemzetek közötti harc szükségszerűségének tagadásában – tehát a nemzetállam tagadásában lelik föl.

Comments are closed.