Fura dolog arról írni, hogy mennyire jó volt kint Izraelben, miközben a Hezbollah sorra lőtte azokat a településeket, ahol néhány nappal korábban jártunk. Kibbuc Shlomi ifjúsági szállásán is töltöttünk egy vendégéjszakát. Gazdag és ízletes vacsorát kaptunk, órákig beszélgettünk a füves udvaron. Nana teát ittunk a teraszon és gyönyörködtünk a kilátásban. Kellemes hely. Haifa a meglepetések városa.

2006. július 16., Ferihegy 2B:

„Szépség – a nagy illúzió címmel rendezett páratlan kiállítást a budapesti Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a kozmetikai és parfüm ipar három kelet-európai zsidó származású nagyasszonyáról Helena Rubinsteinről, Estée Lauderről és Judith Mullerről.

A Szochnut segítségének köszönhetően Magyarországra látogatott az askeloni Rinot énekkar. A többségében tanárokból álló amatőr kórus repertoárján népszerű izraeli dalok szepelnek. Budapesten a Bálint Házban léptek fel, ahol a közönség együtt énekelt a fellépőkkel. Nagy várakozás előzte meg a kecskeméti szereplést. A hitközséggel és a Kecskeméti Lapok munkatársával, Szutor Enikővel együtt a legapróbb részletekre kiterjedően szerveztük meg a leutazást.

2004. évi adójuk 1 százalékos felajánlásából 713.048 forintot kaptunk. A felajánlásukat 2006 május 21-i Szolidarítási Nap megrendezésére fordítottuk.

Pontrendszerrel kívánja a német kormány irányítottabbá tenni, korlátozni a zsidók bevándorlását a volt Szovjetunió területéről; az intézkedés nem terjedne ki a nácizmus üldözötteire – írja a Der Spiegel.

XVI. Benedek pápa döntése nyomán szeptember 18-tól (a Vatikáni Titkos Levéltár nyári zárva tartása után) hozzáférhetővé teszik a kutatók számára a XI. Piusz (Ambrogio Ratti) pápaságára (1922. február 6. – 1939. február 10.)

    Az 1945 és 1990 közötti csaknem fél évszázad hódmezővásárhelyi történéseinek „kibeszélését”, megértését és az időszak lezárását szolgálja elsősorban az Emlékpont , amely az ország első olyan intézménye, mely a kommunista diktatúra helyi közösségekre gyakorolt hatását mutatja be korszerű múzeumi eszközökkel – jelentette ki Lázár János polgármester pénteken a Csongrád megyei városban.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Újra teljes pompájában ragyog a volt győri zsinagóga. Az épület állaga több évtizeden át romlott. A magyar állam 1968-ban vásárolta meg a zsidó hitközségtől a zsinagógát, amely a város kezelésébe került. Sokáig semmi nem történt, pedig már akkor is a kulturális célú átalakítás és hasznosítás volt a cél. Az első érdemi lépésre 1983-ban került sor, amikor Győr és a műemlékvédelmi hivatal megállapodásban rögzítette, hogy elkészíti a rekonstrukció tervét.

Tótkomlóson az idén a Weisz család hagyatéka, azaz annak egy része került a kiállítás üvegparavánjaira.

A rettentő múlt után vigasztalás lelhető abban, hogy vannak emberek, akik a múlt bűneit, lehetőségükhöz képest helyrehozni kívánják – mondta Schweitzer József, nyugalmazott országos főrabbi  Kapolcson, a rendbe hozott zsidó temető újraavatásán.

A Debreceni Zsidó Hitközségbe látogatott Juliusz Janusz apostoli nuncius, aki köszönetet mondott azért, hogy a hitközség Tolerancia-díjban részesítette egykori elődjét, a néhai Angelo Rotta érseket, apostoli nunciust, aki számos zsidó emberen segített a második világháború folyamán.

A héber nyelv és kultúra újkori történetének szép fejezete a héber iskolahálózat kialakulása. Európában különösen Lengyelországban voltak népszerűek a Tarbut iskolák, amelyek a modern héber nyelven oktatták a zsidó gyermekeket. Nálunk a háború előtt nem sikerült meghonosítani ezt az iskolaformát – a hitközség akkori vezetése hazafiatlannak tartotta a cionista mozgalom által világszerte támogatott Tarbut -ot.

2006.augusztus 26. szombat

Mózes ötödik könyve 25. fejezetének 17-19. versében a következő parancsolatot találjuk:

Öregdiák találkozó a Lauder Iskolában

Még jóval a háború kitörése előtt elkezdtük szervezni nyári önkéntes utunkat Izraelbe. A háború sajnálatos kitörése felgyorsította az eseményeket, hiszen mindenki számára világossá vált, hogy most nagy szükség van ránk. Bár többen elgondolkodtak, hogy nem veszélyes-e ki menni, de 24 ember végül úgy döntött, most van igazán értelme a munkánknak. Hiszen a NADAV mozgalmat pont 1982-ben, a libanoni háború idején hozták létre, mivel a sok önkéntes katona behívása miatt szükség volt a munkás kezekre.

Éves tanfolyamainkra szeptembertől várjuk jelentkezésüket.